ohchie Creative Commons License 2006.10.31 0 0 930

Nem tudom, ha baromság-e, vagy nem, de beteszem:

 

Sírgyalázás a kolozsmonostori katolikus temetőben

A kegyeletsértő vandálok sokmilliós kárt okoztak

 

Döbbenetes látvány fogadta az egyházközség tagjait, amikor igyekeztek eleget tenni a kolozsmonostori Apátsági Nagyboldogasszony (Kálvária)-templomban elhangzott felhívásnak, hogy a halottak napja előtt tegyék rendbe a sírokat a katolikus temetőben. Számos sírkő kidöntve, felborítva, összetörve. A kár tetemes. Nem először kerül sor ilyesmire, a hatóságok mindeddig semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni, csak kifogásokat hangoztattak és jó tanácsokat osztogattak.

Az első támadást nem a temető, hanem a templom ellen intézték, 1998-ban, amikor a felújításért Europa Nostra-díjat adtak. Így érkeztünk Európába. Pár évvel később előállították a „tettest": egy tizenkét-tizenhárom éves fiút, aki bilinccsel a kezén, de vidoran szállt ki a rendőrség gépkocsijából, kezet fogott a jelenlevőkkel, kért egy szál cigarettát stb. Csak éppen nehéz volt elhinni, hogy ez a kölyök zúzta be a súlyos, vasalt ajtót.

A mostani rombolás minden bizonnyal szombatról vasárnapra virradó éjjel következett be. Mivel az elkövetők semmilyen jelet nem hagytak a helyszínen, nincsenek sem rajzok, sem szimbólumok vagy feliratok, arra lehet következtetni, hogy a randalírozás mögött nem áll semmilyen ideológia, nem sátánisták, és nem a Mindszentek Ünnepének kommersz amerikai vállfaja, a Halloween hívei űzték eszüket. Csak a feldöntött, helyenként drasztikusan összetört sírkövek. Sokkal valószínűbb, hogy részegek, diszkóláztól égő tinédzsercsapatok tetteinek nyomát látjuk.

Tegnap kiszállt a helyszínre a rendőrség egy nyomozócsoportja. A farkaskutya rövid szaglászás után a kerítés felé iramodott, egy olyan szakasz felé, ahol a dróthálót letaposták, széttépték. Minden bizonnyal ott távoztak a kegyeletsértők, ami a részegekről szóló feltevést erősíti meg, hiszen józan ember ritkán mászik át a kerítésen, ha a kapu tárva-nyitva.

A temető elleni támadásokat idén észleltek: először februárban döntöttek le 20 sírkövet. A nyomozás azóta is folyik, az eredmények váratnak magukra. A rendőrök igyekeztek hasznos tanáccsal ellátni az egyházközséget: állítsák a sírköveket vas ékekbe. Tegnap kiderült: ez sem óvná meg őket a rombolástól. A mostani vandalizmus elkövetői a köztemetőt sem kímélték, az ott kidöntött három kő egyike pedig ékbe volt állítva. Megmozdítása, kiemelése két megtermett férfi erejét is próbára tehette volna.

Olykor késő este, sötétedés után, fiatalok kisebb-nagyobb csoportjait lehet látni a temetőben. Legutóbb egy háromtagú társaságot vontak kérdőre: mit keresnek ilyen későn ott? Azt válaszolták, hogy imádkoznak…