A kelták

 

, Az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó kelták kultúrája Dél-Németország, Eszaknyugat-Svájc és Kelet-Franciaország területén alakult ki a Kr.e. V. század elején. A következő századokban a kelták Európa jelentős részét meghódították. Mivel a legtöbb helyen a felső uralkodóréteget alkották, a helyi lakossággal elvegyülve keverék-kultúrákat hoztak létre - mint a keltoligurok, keltibérek, keltoskythák, keltoillyrek, keltodá,kok. Sikeres hadjáratokat vezettek Itália és Görögország ellet}, eljutottak Kis-Azsiába ahol hosszan fennmaradó királyságot hoztak létre. Abrázolásuk megjelent a görög és a római művé­szetben (Haldokló gallus, pergamoni nagy oltár). Hatással voltak olyal1 terü­letek fejlődésére is, ahol tartósan nem telepedtek meg, így Dániában, Eszak­Németországban, Lengyelországban, Ukrajnában, elsősorban újításaikkal, mint a korongolt kerámia, a vas fegyverek és szerszámok. A Mediterraniumon kívüli Európa vaskorát (Kr.e. 450-től Krisztis születéséig, vagy a római hódításig) terjedő időszakot egy svájci kelta lelőhelyről La Tene kornak nevezzük.

 

A kelták Magyarországon

Pompeius Trogus, a Kr. e. 1. század 2. felében élt történetíró szerint a kelták egy időben indultak meg Itália és "Pannonia" felé. A clusiumi és az alliai csata, amelyben a rómaiak vereséget szenvedtek és Róma kirablására került sor, 388/387-ben történt. Ezzel egy időben, tehát a IV. század elején érték el a Nyugat-Dunántúlt is. A Rajna vidékéről való kelták először aKisalföldet szállták meg, a IV. század folyamán megvetették lábukat a Bakony- V értes­Pilis, illetve a Balaton vonalától északra. Körülbelül 300 körül érték el a Dunakanyart. Pompeius Trogus szerint évekig harcoltak a helyi illyr lakosággal, amely a Dunántúl déli részében sikerrel ellenállt a betolakodóknak.

A IV /III. század fordulóján újabb kelta népcsoportok nyomultak Itáliába és a Kárpátmedencén áttörve a Balkánra. A hadjáratokban nyugati és Rajna vidéki törzsek vettek részt. A Delphoiig előtört kelták 279-ben vereséget szenvedtek a görögöktől és kénytelenek voltak visszavonulni. Egyik csoportjuk a Drávától délre, a Száva torkolatánál telepedett meg, ezek a kelták Scordiscusoknak nevezték magukat. A Scordiscusokkal egy időben az egész Dunántúl kelta kézre került. A Dunántúl déli része Scordiscus, a nyugati Tauriscus fennhatóság alá került. Lehet, hogy a Boiusok kisebb csoportjai is már ebben az időben jelentek meg aKárpátmedencében.

A III. század utolsó harmadában kezdődött a magyarországi keltaság virágkora, amely a II. század végéig tartott. Nyugaton tartotta magát a Tauriscus hegemónia, a Scordiscusok az Adria felé, majd D felé, Makedóniáig terjesztették ki hatalmukat.                                                   A békés időszakban a helyi lakossággal

keveredtek.

Az első történeti adat a Kárpát-medencei keltákról Poseidoniostól való, akitől Strabon is átvette. 114-ben a germán Kimberek jelentek meg a Kárpát­medencében. Először a bojokkal ütköztek meg, akik elűzték őket. Ezután a Scordiscusokkal és a Tauriscusokkal kerültek szembe. Ezek az adatok a korabeli erőviszonyokra vetnek fényt. Az említett három nép osztozott a későbbi Pannonia területén, de hatalmi területük nyugat és észak felé túlnyúlt ezenazónán.

A bojok a IV. században jelentős szerepet játszottak az itáliai hódításokban. Róluk kapta nevét Bononia=Bologna. A II. század elején döntő vereséget szenvedtek a rómaiaktól és ezután - Strabón szerint: a Dunához vándoroltak.

 

 

A kutatásban Csehország ókori nevét, Boiohaemumot velük hozzák kapcsolatba, régészetileg azonban nem igazolható, hogy Itália és Pozsony vidéki megtelepedésük közé a cseh medence is beiktatható lenne. Annyi bizonyos, hogy a II. században Dél-Szlovákiában, északnyugat Magyarországon, azaz -a Kisalföl- dön, nagy kelta koncentráció figyelhető meg. Ez a kimber támadás következtében tovább folytatódott. Ekkor érkezhetett a Dunántúlra a Hercuniates nép, amelynek neve a Hercynia Silva erdőseggel függött össze, amely a Rajnától a Kárpátmedencéig terjedő, a Duna északi oldalán lévő erdőségeket jelenti. Ugyanebben az időben jelentek meg Erdély szilágysági peremén az Anartii és a Teurisci törzsek.           ,

A hatal1l).i csoportosulás a IT. század második felében történt. Eszak­Dunántúl, Eszak-Magyarország, Dél-Szlovákia népeinek laza egyesülését jelentette Boius fennhatóság alatt. A Boi központ Pozsony környékén lehetett, ezt pénzverésük is valószínűsíti.

88-ban Kr.e. a rómaiak Scipio Asiagenus vezetésével megtörték a scordiscusokat, akik ezután csak törzsi területeiket tarthatták meg. A felszabadult pannon népek ekkor léptek a történelem számottevő népei közé. Ezzel egy időben létrejött a dák királyság Boirebistos vezetésével, aki csakhamar súlyos csapásokat mért a keltákra. Először a scordiscusokat győzték le, majd a század közepén a Kritasiros vezette boiokat és tauriscusokat. A

dákok hatalmukba kerítették a Tiszavidéket és a Kisaiföldnek a Dunától északra fekvő részét. Strabon szerint a boiok annyira kipusztultak, hogy területük a Deserta Boiorum, azaz a Boiok pusztasága nevét kapta. Ez azonban félreértés volt részéről: a pusztaság - a Fertőtó körüli lapály - a táj jellegére utal a bojok pedig a római korban is ezen a területen laktak.

A boi hatalom összeomlása után a szférához tartozó népeket a források ettől l}ezdve saját nevükön nevezték. A tulajdonképpen bojok - törzsi területükön-, Eszaknyugat Magyarországon maradtak meg. A Dunakanyarban az Eraviscu­sok, a Balatontól délre a Hercuniates, a Dunakanyartól keletre az Osusok és Cotinusok laktak.

A Boi hatalom megtörésével a dákok nemcsak a Duna-Tisza közére teIjesztették ki hatalmukat, de a Duna északi oldalára (Kisaiföld szlovákiai részé-re). A Dunántúlon talált néhány dák-jellegű edény inkább kereskedelmi úton került oda, nem a hatalmi szféra kiterjedését bizonyítja. A dunántúli kelta népek közül egyik sem bizonyult államalkotónak, így a dákok és a noricumi királyság között egyfajta hatalmi légüres tér keletkezett. A kelta népek természetesen az ugyancsak kelta Noricum felé orientálódtak. Noricum ebben az időben ezt kedvezően fogadta és befolyását legalább a Bala_onig, valószínűleg azonban a Dunáig kiterjesztette. Ezt az antik írók is jelzik. Igy az idősebb Plinius, Velleius és Tacitus, akik Camuntumot, Savariát, a Lacus Pelsot (Balaton) noricumi területnek nevezték. De erre mutat a Noricumban és Pannoniában használt kelta cognomenek feltűnő egyezése, valamint a női viseleti szokások.

Amikor Kr.e. 15-ben Róma annektálta a Noricumot, az eredeti királyság mellett római érdekszféra lett a Noricumnak hódoló Dunántúl is, akkor is, ha katonai megszállásra még évtizedekig nem került sor.