Sziasztok!

Mi most jöttünk haza Djerbáról, a Sidi Mansourban laktunk. Visszaolvasva az előző hozzászólásokat, ez a hotel kapott hideget-meleget.

Azt nem állítom, hogy minden felhőtlen volt – egy napig az ég sem volt az, de az elején el szeretném mondani, hogy mi azzal az alapállással mentünk oda, hogy JÓL ÉREZZÜK magunkat. Sajnos, ez honfitársaink egy részéről nem mondható el egyértelműen… És azt is el kell mondanom, hogy a szálloda személyzetének általában mosolyogva arabul köszöntünk (nyilván jót röhögtek magukban a kiejtésünkön), majd franciául folytattuk a kommunikációt. A recepciós fekete főnökön kívül ez általában mindenkinél bejött, és rendkívül udvariasak voltak baksis nélkül is.

A szálloda 4 csillagos, a szobákra ez teljesen érvényes, Európában sem jobbak ebben a kategóriában. A takarításra nem panaszkodhattunk, a takarítónő minden nap valami stilizált dolgot hajtogatott a takarókból és a törülközőkből és friss virágot rakott egy pohárba. És ki is takarított! (Mindezt egyetlen kisméretű epres Milka csokiért…) Ja, és azt is megjegyezte, hogy szobát cseréltünk! (De erről majd később…)

All inklusive-ra voltunk befizetve, a Vistán keresztül de végsősoron a Medinával. (Olcsóbb volt, mint a Medina). A szobakiosztást európai szemmel mi is elég szórakoztatóan gyötrelmesnek találtuk, úgy álltak sorba a magyarok, mint a 70-es években a banánért itthon. :-) Hiába, mostanság inkább az a korosztály utazik, amelyiknek lételeme a sorbanállás plusz közben egy kis dühöngés.

Baksisozni nincs mód a szobakiosztásnál, ezt elég gyorsan felmértük, így elfogadtuk az első szobát, ami egyébként nem volt rossz, csak éppen egész nap odasütött a nap, aminek következtében délutánra elég meleg lett. A légkondi sajna olyan, mint a halottnak a csók. Emiatt a fekete főnökkel szobacsere címén lefolytattam egy kellemes félórás beszélgetést, amit nevezhetünk alkunak is, ám a gaz galád nem engedett, mondtam is neki, hogy ne legyen már ilyen, hiszen annyit sajnálkoztam már neki a ramadán étel-italtilalma miatt. A végső döfést az adta meg neki, amikor azt mondtam, hogy Szenegálba be sem teszem a lábam, ha ott mindenkivel ilyen nehéz dűlőre jutni… :-) A szobacserénk így aztán 50 dínárba került, viszont a szálloda talán legjobb szobáját kaptuk meg (425-ös), medencére nézőt, kitűnően láttuk a tengert, délután viszont már nem sütött oda a nap, így légkondi nélkül is ideális volt.

A kaja kitűnő volt, a marhahús elkészítéséhez különösen ért a főszakács, de lecsóban és rakott cuccokban és a krumpliban is otthon van… :-) Amióta a csirke Brazíliából repül a világ minden tájára, így azt nem próbáltuk és halat sem ettünk. Ugyanígy kihagytuk a kamikadze pultot, azaz a salátabárt is. A sütik is teljesen rendben voltak, csak néha a datolya ment bele a fogamba, aminek egyenes következménye a fogpiszkáló utáni vágy volt, de azt csak az ajtónál álldogáló főnöknél lehetett beszerezni, mintha valami ritka kincs volna. Egész idő alatt semmi gyomorbajunk nem volt, igaz, ugyanúgy csak normál mennyiséget ettünk, mintha itthon lettünk volna és nem faltunk fel egy étkezés alkalmával annyit, ami ott csak egy egész falu lakosságának jut. Elhiszem, hogy az All inklusive által nyújtott lehetőségek csábításának nehéz ellenállni, honfitársainknak ez általában nem szokott sikerülni… :-) Sajnos úgy vettük észre, hogy a németek után rögtön a magyarokat rühellik leginkább, és ebben azt hiszem, nem csak az arabok sárosak. 30 kiló súlyfelesleggel fürdőruhában és kanárisárga atlétatrikóban szaladgáló, állandóan háborgó és hangoskodó mamák-papák nem pont egy négycsillagos szálloda éttermének a megszokott szereplői… Egy négycsillagos szállodához nem csak pénz kell, hanem némi kulturális hinterland is, és ebben a magyarok asszem elég hátul kullognak.

Az étterem személyzete végtelenül udvarias volt, előre köszöntek, figyelmesek voltak. Az arab köszöntés majd a francia folytatás náluk is bejött, plusz nem néztük őket rabszolgáknak, egy gyengéd merci-vel megköszöntük a terítést vagy a tányérok leszedését. Nagyon szimpatikus volt, hogy az asztalhoz hozták az üveges bort és pontosan úgy kínálták, ahogy azt kell.

A kint található bárral már voltak gondok, néha-néha a bor már szinte a fröccsel vetekedett, de hát istenem, nem kell mindig kaviár… :-) Ramadán idején el tudom képzelni, hogy különösen bánthatta őket, ha az AI-sok napi 10 felest és több liter bort-sört öntenek magukba.

Baksist a bárban sem adtunk senkinek, mégsem volt senkivel sem problémánk, a kék karkötő mágikus hatása azért érvényesült, max. elmaradt a mosoly a kávé mellé…

A mór kávéház elég gyatra, szerintem ezt csak azért írták be a prospektusba, hogy lám, itt ilyen is van… Plusz oda nem vonatkozik az AI, tehát fizetős. Ennek megfelelően szinte soha nem ült ott senki, nem tartom kizártnak, hogy volt olyan napjuk, amikor mindössze 5 dínárt hozott a konyhára… :-)

Mi elsősorban napozni, fürdeni és relaxálni mentünk oda, így csak a szigettúrát vállaltuk be, ami pont elég is volt. A Balla Katit sokan szidták-szidják, de ha a dolgok mélyére nézünk, akkor igaztalanul. A szigetről, a szokásokról és egyéb érdekességekről nagyon sokat tud, és bár a stílusa valóban kemény, de ez még mindig sokkal jobb, mint amikor egy üresfejű plázamaca idegenvezetősködik, aki arra a kérdésre is csak mosolyogni tud, ha megkérdezed tőle, hogy hány óra van… Meg mivel 5 éve él ott, ahol nyilván lényegesen keményebb az élet, így nem csoda, ha ő is azzá válik. Velünk teljesen korrekt volt, ha valamit kérdeztünk, lényegretörő válaszokat kaptunk. (A sallangokat meghallgathattuk egynémely útitárstól :-) Sokan fájlalták – különösen a kommunikációs kényszerben szenvedő id. hölgyek, akik már unták a papát -, hogy a Kati nincs ott a szállodában legalább kétnaponta. Ebben ugyan van némi igazuk, de tőle sem várható el, hogy klónoztassa magát és egyszerre legyen a sivatagban a dűnék között és a szállodában.

A plázs nem a világ legjobb helye, de annyira azért nem is rossz… Meg minket inkább a napsütés érdekelt, nem pedig a hülye halak a tengerben.

Az animáció olyan volt, amilyen. Mi nagyon élveztük a vízi tornát, az esti műsorok színvonala azonban váltakozó volt. Arra azonban fel voltunk készülve, hogy nem lesz egy Broadway, és a Bolsoj tánckara sem lesz ott… Az Afrika show csúcs volt, a szépségkirálynő választás szintén, de a többi nem volt egy dramaturgiai bravúr. A legjobb az volt, amikor békésen hagyták táncolni a népet, különösen akkor, ha éppen nem valami Mátyás király korabeli elfeledett slágereket raktak fel.

Az egyik animátor srác sms-eket kapott magyarul és megkért, hogy fordítsam le neki franciára. Közben véletlenül megnyomtam a telefonján egy gombot, aminek köszönhetően előjöttek más üzenetei is angolul és franciául. Ismeretlenül ezúton is üzenem F.-nak, hogy inkább H.P.-ként írja alá az sms-eit. :-) Már amennyiben a F. nem Ferit jelent… :-)

Venni szinte semmit nem vettünk, de nem is azzal a céllal mentünk. Bőrkabát és hamis D&G cuccok Magyarországon is vannak, nem kell azért Tunéziába menni. Vízipipa is kapható a Westend legalsó szintjén található trafikban, picit olcsóbb, mint Djerbán.

Számunkra a legrettenetesebb az egészben a hajnali indulás volt. Sidi Mansour ide vagy oda, egyáltalán nem rossz ez a hely, csak úgy kell hozzáállni, hogy egy arab országba mész, ahol jól akarod magad érezni, plusz rendesen felöltözöl a reggeli-ebéd-vacsorához és nem nézed alacsonyabbrendű lénynek azokat, akik téged kiszolgálnak. Jól éreztük magunkat, szép barnák lettünk plusz hullára röhögtük magunkat minden nap.

Összességében a Sidi Mansour nálunk 3 csillagot és egy félholdat kapott. Nagyon szép és kellemes egy hetet töltöttünk ott, mindenkinek ajánlom, aki nem szilvalét és rongyőt mond a s’il vous plaît és a mon dieu helyett…