Törölt nick
2006.10.19
|
|
0 0
19
|
"A technológiai újdonságok mellett megjelentek az újabb eszközök is. A 10. század végén általánossá lett az aszimetrikus nehéz- vagy forgatóeke. Ennek az ekének a legnagyobb előnye, hogy nehézsége miatt mélyen szántott és meg is forgatta a földet, amivel a termékenyebb rétegek kerültek a felszínre. Ennek az újdonságnak fontos szerepe volt egyébként a vas iránti igény megnövekedésében és a kovácsmesterség szerepnövekedésében is. A nehézeke azonban, ahogyan a neve is mutatja, meglehetősen súlyos eszköz, ezért a hagyományos igavonók és igavonás mellett nem volt használható. A legelterjedtebb igavonó ekkor a nagy erejű ökör, ritkábban az ökörnél jóval gyorsabb ló lett. A szállításban is egyre többször használt ló fogatolását is meg kellett újítani: a szügyhám terjedt el a fojtó nyakhám helyett, valamint az állat patáját védő patkó is mind szélesebb körben megjelent. A fenti technológiai és technikai újdonságok tették lehetővé, hogy a 12. századra a mezőgazdaság virágzásnak induljon Nyugat-Európában, megjelenjen a többlet, javuljanak az életkörülmények, növekedjen a lakosság száma - és kialakuljon a növénytermesztés és s az állattenyésztés egyensúlya. A krónikák leírásai alapján számolták ki a történészek, hogy a 9. és 13. század közötti időszakban minimum megkétszereződött a termesztett gabona mennyisége, de Franciaország egyes sík területein 8-10-szeres hozamnövekedést is regisztrálni lehetett. A korabeli feljegyzések tanúskodnak egy másik újításról is: megjelentek a nemesített, nagyobb hozamot produkáló növényfajták: pl. a tönkölyt felváltotta a búza." |
|