Már a 3. Században visszalépnek a termelők az önellátás szintjére (NATURÁLIS gazdálkodás). A fő termelők, a colonusok nem érdekeltek a termelésben, a földjét sem örökítheti. A germánok megérkeztével pedig sötét időszak következik: pestis, háborúk stb.mélyponton a római gazdálkodás.

A nagy visszaesést követően, új gazdálkodási módszerek jelentkeztek:

A 9.sz. előtt a legelőváltó gazdálkodás volt jellemző, amelynek lényege az volt, hogy az erdőirtással nyert területeket felszántották és kimerülésig művelték (10-30 évig bírták a földek ezt a módszert). Ezt később fölváltja a kétnyomásos- és a háromnyomásos gazdálkodás. A kétnyomásos gazdálkodás lényege az volt – a legelőváltó gazdálkodással ellentétben -, hogy a föld felét bevetették, a másik felét pedig pihentették, azaz ugarnak hagyták, ezzel megnőtt a földek élettartamának hossza. Az ugaron állatokat legeltettek így az visszanyerte termőképességét. A háromnyomásos gazdálkodás esetén az ugar már csak a termőföld egyharmadát jelentette. Ebben az esetben a földet 3 területre bontották: egy rész ugar, egy rész tavaszi gabona, a harmadik rész pedig az őszi gabonának volt fönntartva. Az egységek pedig évente cserélődtek. Ezt a fajta módszert, a régi eszközök bevetésével már nem lehetett véghez vinni. "