Te rendszeresen magadévá teszed azokat a nézeteket, amiket első nekifutásra dühösen elutasítasz. Ez elég jellemző mechanizmus persze mindannyiunkra.

"egy orvos erkölcsileg nem mondhat olyat, hogy valami reménytelen, ezért nem foglalkozik vele."
Dehogynem. Annyit persze foglalkoznia kell, hogy fájdalomcsillapítót ad, stb, de ha valaki reménytelen, az reménytelen. Az első világháborúban fejlesztettek ki a csatatéri orvosok valami olyan rendszert, hogy 3 csoportba sorolták a sebesülteket, mivel túl sok sérült jutott túl kevés orvosra. A menthetetlen eseteknek csak bekötözték a sebét, esetleg adtak fájdalomcsillapítót (volt már akkor?), de nem pazarolták rájuk az időt, a könnyű sérülteket ugyanígy gyorsan ellátták, mert ezek nélkülük is esélyesek voltak a túlélésre, az energiájukat azokra tartogatták, ahol nagy esélye volt a felépülésnek, de csak komolyabb beavatkozás esetén, műtét, stb. Rákényszerültek erre, pedig a reménytelen kategóriába soroltak egy része békeidőben a kor szintjén megmebnthető lett volna. Hasonló helyzet alakulhat ki egy nagy energia-, gazdasági- ill. általános válság idején. És ne feledjük, hogy az orvosi pálya presztízse, vonzereje esetleg csökkenhet, ha már nem kecsegtet valami jóléttel a nagy nyomor közepette, tehát ezért is felléphet orvoshiány. Bár ez lehet fordítva is, a nehéz időkben az emberek azt a kosár tojást, csirkecombot, stb. inkább a saját szájuktúl vonják meg, hogy az orvosnak adják, csakhogy meggyógyítsa a családtagjukat. És ez olyan időkben esetleg épp elég motiváció lehet a pályaválasztásnál, az orvos lesz az az irigyelt státuszú, akinek ugyan nincs már jobb autója, mint másnak, de szinte mindig van mit ennie...
Megint eleresztettem a középkorbavágyó fantáziámat...