a mezőgazdasági forradalom előtti mezőgazdaságnak az volt a lényege, hoyg addig vetettél a földbe, ameddig az ki nem merült, de nem léteztek megfelelő talajerőutánpótló módszerek, hogy a termőképességet fenntarthasd.
ezeknek 3 formáját szokás elkülöníteni:
- a legprimitívebb a vadtalajváltó, ahol feltörnek egy adott területet, vetnek bele ameddig ki nem merül, aztán otthagyják, mennek a következő területre. ez ugye elég minimális területkihasználást tesz lehetővé.
- a kétnyomásos lényege, hogy a földterület felébe vetnek, a másik felét meg parlagon hagyják és adott esetben állatokat hajtanak ki rá legelni. itt már a földterület felét kihasználják
- a háromnyomásos hatékonysága már 2/3-os, itt a három részből kettő be van vetve.

mindhárom esetben a talaj a termőképességét az által nyeri vissza, hogy ugaroltatják, vagyis a földek jelentős részét egyszerűen nem tudják termelésre használni.

ezzel szemben az istállózó állattenyésztésnél a talajerőutánpótlás teljesen máshogy működik. eleve vetésforgót alkalmaznak, míg az előbbi esetekben gyakorlatilag monokultúrában termesztettek valamilyen gabonát (leginkább búzát). a vetésforgó meg eleve sokkal hatékonyabb talajerőutánpótlást tesz lehetővé. másrészt lehetővé teszi azt is, hogy ne csak gabonát, hanem mondjuk takarmánynövényeket termesszenek. ez kíméli a talajt is (asszem a lucernafélék képesek a nitrogén megkötésére, ami nagyon nagy előny, mert ez a legfontosabb és legnehezebben pótolható tápanyag), illetve nagyobb állatállományt tesz lehetővé. a nagyobb állatállomány meg több trágyát jelent, ami ugye talajerő utánpótlásra felhasználható.
vagyis innentől kezdve nem szükséges ugaroltatni.