ftonyo Creative Commons License 2006.10.17 0 0 16
Azt érte retorzió, akinek volt vaj a füle mögött, és ehhez hülye volt elpucolni, amig lehetett.

MUSZ-keretlegényt igazoltak 45-ben úgy, hogy 5 zsidaja igazolta, hogy velük nagyon-nagyon emberséges volt a törm. úr.

Sőt, azt is kideriteték e derék kerettagról, h 1919-ben még vöröskatona is volt. :-)

És ezért kapott szép plecsnit 1959-ben a 40. évfordulón. :-))

(Nota bene: mivel pl. 19-ben a falusi csendőrkirendeltségeket központi utasitásra vörösőrségekké szervezték át, nem is volt bonyolult dolog ilyen alibit kitalálni. .-) )

Nemrég volt az Aranysasban egy életútinterjú egy olyan pilótával, aki Ju-87-esen és Fw-190-en repült a 2. vh-ban, több igazolt légi győzelmet is elért. Ennek ellenére 45 után is maradthatott katona, repült Il-10-.en, Il-28-ason, Li-2-esen végül Mi-1-es helo pilotaként ment nyugdijba.

Szentgyörgyi Dezső is nyugodtan lehetett közforgalmi Malév-pilóta a kötelező börtöngyakorlata után, nem lőtték a Dunába.

Aki a leg vészterhesebb időkben - 1948 és 1953 között és 1956 oktüberében - nem "ugrált", nem volt Magyar Közösség tag, nem volt Forradalmi bizottsági tag, nem járkált össze népellenes bűnökért elitélt volt kollégáival, jó eséllyel pályázhatott rá, hegy az álamhatalom békén hagyja.

Sok ilyen ember aktáját olvastam, ahol a BM-ers ráitrta, hogy érdektelen személy.
Előzmény: showtimes (13)