nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9807
Míg Irakban Bush elvtársnak aktív munkával kell szó szerint "kinyírni" a lakosság növekvő részét, hogy teljesüljön a TERV, Zimbabwében és hasonló helyeken az Olajcsúcs, Élelmiszercsúcs oldja meg ugyanezt (naponta fenyegető hírek a készülő kajahiányról!), addig mi, magyarok intelligens és környezettudatos módon önkorlátozásba fogtunk a népesedésben, nyilván, hogy csökkentsük ökológiai footprint-ünket. Az olaszliszkai lincselés apropóján (mellesleg egy nagybátyám él ott, idén tavasszal összerugdosta cigány szomszédja) a sajtóból kiderül, hogy ma 1800 lakosból 500 a "kisebbség", az iskolában viszont 90% az arányuk! Lehet, hogy úgy teszünk, mintha lennénk, de lényegében már nem is vagyunk? Nem kell demográfusnak lenni, hogy előrelássuk, mikor fordul meg a népességarány Liszkán és a hasonló helyeken. Amit itt már többen felvetettünk, hogy az olajbőség korára jellemző RELATíV jó közbiztonság, demokratikus szabadságjogok, stb., olyan luxus, amit a csúcs után már nem fogunk élvezni. Csak gondoljuk végig a liszkai eset apropóján, hogyha a BOMLAT, az atommagé, vagy a többi elméleti "technofix" megoldás mégse fog rendelkezésünkre állni és mégis az általam sejtett-javasolt önkéntes energiaigénycsökkentés, visszaarchaizálódás az egyetlen járható út (amennyire lehet, mert messzire biztos nem, egy-két generációnyit vissza az időben, ill. műszaki, településszerkezeti, stb. megoldásokban), mit hozhat ez a közbiztonság terén.
Még a cigányoktól eltekintve is, mennyi egzisztenciájából kiesett, frusztrált, elkeseredett, nyomorgó ember, sőt ezek tömege lesz mindenfelé, az utakon, vándorolva, kóborolva, vagy a nyomortanyává züllött panel lakótelepeikből ki-kicsapva, prtyázva, akár a kertes házak környékére, akár falura.
Miközben az emberek jobbik része kínkeservvel megpróbál földet művelni, szénbányásznak menni, stb, borítékolható, hogy tömegek választják a könnyebb megoldást, a lopást, rablást, gyilkolást. Egy drámaian elstzegényedő társadalomnak kell majd jóval töbet fordítania egyrészt a belső rendfenntartásra, másrészt a zöldhatár védelmére. Nyilván nem ússzuk meg lakossági önvédelmi osztagok nélkül sem. Belegondolni is rossz, mi sülhet ki ebből a mi etnikai viszonyaink mellett. (fajok háborúja, stb.) Nem riogatni akarok, csak próbálom végiggondolni a szóbajövő eshetőségeket. A legrosszabbra is készülni kell, vagy, hogy elkerülhessük, vagy, mert nem kerüljük el. Vége a jólét korának, időzítet bombák ketyegnek.
Előzmény: Törölt nick (9803)