Vásárhelyi Mária megszólalt a 168 Órában

 

 

 

Mint „véleményformáló értelmiségi”.

 

Elolvastam… hát… mit mondjak?…

 

Nem tegnap születtem, ez bizonyos, megettem már a kenyerem javát, de lám, még nekem is van min meglepődnöm. Meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy egész idáig lehet zülleni. Immár nemcsak intellektuálisan, hanem morálisan is. Tudniillik amikor a „véleményformáló értelmiségi” hazudik, belehazudik a sajátjai (kebelbéliei) szemébe, nos, szerintem annál már nincsen lejjebb.

 

Azt állítja ez az értelmiséginek nevezett akárki, hogy „A jobboldalnak régóta eszköze a hazugságbeszéd, amit a szocialisták eddig – mondhatnám – cinikusan tűrtek”.

 

Na most. Odáig még csak tévedés, hogy a politikusok hazudnak. Vásárhelyi nem ért hozzá, nyilván nem mondhat egyebet, mint Bunkó Béla bácsi Lököttdinnyefalván: Abolidikkusóg hazúdnak. Hazúdnak!

 

Nem hazudnak, értelmiségikém, éppen a politikusok nem hazudnak, s éppen azért, mert politikusok.

 

Vagyis a „hazugságbeszéd” kifejezés a 168 Órában még „csupán” egy egyszerűcske agyvelőcske szokvány gyöngeménye. (De azért megjegyzem, a „hazugságbeszédnél” hülyébb szót ritkán olvashatunk még a 168 Órában is, minimum egy Vásárhelyi kell az ilyesmihez. A „gyűlöletbeszédet” még értem, mert a gyűlöletnek nem lényegi eleme a beszéd, csupán egy kifejeződési formája, míg a hazugság alapvetően beszéd; fölfoghatatlan, miért kell a beszédet a beszéddel nyomatékosítani, de mindegy, nem is ez az érdekes.)

 

Föltételesen („munkafogalomként”) fogadjuk el a hazugság szót, tekintve, hogy ez az értelmiséginek nevezett locsogó hölgyike nem ismer rá szinonim, illetve alternatív fogalmakat. Fogadjuk el, hogy értse ő is, miről beszélünk, fogadjuk el, hogy a politikusok hazzúdnak. Rendben van.

 

Na de akkor mi tesz vajon az értelmiségi „megszólaló” a „balliberális” hetilapban? Ugyanis a politikusnak az ún. „hazugság” az anyanyelve, értsd: a politikusi szakmában az ún. „hazugság” nem etikai, hanem szemantikai kategória. Ez részint konszenzuálisan, részint szükségképpen van így. Nem is lehet másként.

Aki azt igényli, hogy a politikus „ne hazudjon”, az nem moralista, hanem buta ember. Akár azt is forszírozhatná, hogy a hentes köténye ne legyen véres, a gépszerelő keze ne legyen olajos, a pöceszippantó kocsija pedig legyen gyöngyvirágillatú. Aki szerint Orbán hazudik, amikor azt mondja, hogy ő sohase hazudott, az nem ért az egészből semmit. Orbán ti. – bármily furcsán hangozzék is ez a szimplácska entellektüel fülecskéknek – nem hazudik, hanem politikusi nyelven beszél: jelzi a választóinak, hogy ő különb, mint az ellenlábasai, ő legalább a híveinek nem hazudik, ő mindig kimondja a Nagy Igazságot, csak épp nem mindenki érti. Illetve mindenki érti (például azt, hogy mit jelent a „ha nem is az a jó szó, hogy genetikailag baloldali” kifejezés), mindenki érti. Csak az nem érti, aki nem akarja érteni. És aki nem akarja érteni, az persze nem szavaz a parlamentben Sólyom ellen. Ami pedig szintúgy politikusi (és nem moralista) magatartás.

 

Egyébként a politikusi nyelvet nevezi Avar János hétről hétre „dupla fenekű beszédnek” (Vásárhelyi – még hülyébben – „hazugságbeszédnek”). Amivel Avar egyébként kimondja: a politikus nem hazudik; hanem igazat is mond (ez a beszéd egyik feneke), és persze „hazudik” is, ami a beszéd duplikátuma.

Manapság, mint tudjuk, az egész „ballib” elit Boross Péter előtt hasal (Avar Jánossal az élen).  Persze nem Göncz Árpád egykori legyaláztatása, hanem a legutóbbi parlamenti beszéde miatt. Pedig az sem volt egyéb, mint egy végtelenül unalmas politikusi („dupla fenekű”, „hazug”) beszéd. Boross kijelentette: nem szavaz Gyurcsánynak bizalmat (ez volt a szövegének egyik „feneke”), miközben nem mondta meg, hogy mit, kit kívánna a miniszterelnöki székbe (Orbánt?, Bod Péter Ákost?, Bokrost? Vagy valami más szakértőt?), hanem hosszan süketelt nemzeti gyásznapról, történelmi mélytudatról és más egyéb, nem a reformprogram bizalmi vitájához illő dolgokról. Ez volt a duplája az ő immár balliberálisan csodált, „bölcs, államférfiúi” fenekének.

 

Vagyis a politikus eo ipso nem hazudik.

 

Míg az értelmiségi eo ipso nem hazudhat. Ha pedig így van, ha az értelmiséginek attribútuma az igazmondás, az igazság föltárása, megfogalmazása, akkor minek nevezzük Vásárhelyi Máriát, aki ugyebár azt állítja (szerintem Mester Ákos külön szégyenére), hogy csak „a jobboldalnak eszköze a hazugságbeszéd”, míg a baloldalnak nem, illetve a baloldalon csak a szocialisták „tűrik cinikusan” a hazugságot, a szabaddemokraták nem.

 

Hazugság a négyzeten.

 

Kérdezem: miféle értelmiségi az ilyen? Egyáltalán: értelmiségi az ilyen? Vagy csak egy harmadosztályú politikai fullajtár?

 

Vásárhelyi Mária azt hörögte a 168 Órában (mint „független véleményformáló értelmiségi” ugyebár), hogy „olyan ’független’ véleményformáló politikai elemzők kérdőjelezik meg a miniszterelnök hitelességét, akik szinte kivétel nélkül valamelyik politikai oldal fizetett tanácsadói”.

 

Világos. Vásárhelyi nyilván nem tanácsadója az SZDSZ-nek, s nyilván nincsen megfizetve (eléggé). Jó. Elhiszem. Na de akkor viszont miért hazudik? Miért állítja, hogy csak a jobboldalon „hazudnak”, illetve csak a szocialisták „cinikusak”? Miért mondja, miért terjeszti ezt, ha nem pénzért? Zsigerből? Mélyről, velőből fakadóan hazudik, mint értelmiségi? Vagy hogyan van ez?

 

Vásárhelyi Mária így jellemzi, hej, de nagyon szellemesen, és de milyen nagyon eredetien a mai viszonyokat: „szürreális dráma, tragikomédia”, ami „hetek óta tart”.

 

Lehet. Az viszont egészen biztos, hogy Vásárhelyi nyilatkozata nem tragikomédia.

 

Inkább lesújtónak nevezném. Egy kicsike ember nagy, büdös hazugságának.

 

„Hivatkozhat morálra az a köztársasági elnök, akinek a megválasztása erkölcsileg aggályos?” – kérdi Vásárhelyi Mária a 168 Órában.

 

Vagyis az SZDSZ nem „hazudott” (fogadjuk el a kifejezést, hogy Vásárhelyi is értse a beszédünket), az SZDSZ nem „hazudott”, sőt még csak nem is művelt „erkölcsileg aggályos” dolgot. Igaz, miként a par excellence vakondokok, elbújtak, elmenekültek (a föld alá?, a fúrólyukba?), amikor szavazni kellett volna, így lehetővé tették, hogy hatalommá „aggályosuljon” egy senkiházi, akin már annak előtte is a fél ország röhögött. Igen, Sólyom Lászlót egyszerűen kiröhögte a magyar állampolgárok, a civil lakosság egy része (amidőn az elnök úr villogó-kék lámpával, szirénázva száguldozott a sürgős alkotmánysértések helyszíneire), míg a lakosság másik része (köztük én is) levonta a konzekvenciát magában: na, ennek a pöcsnek is nagyon kell a nínós tutuka, attól érzi igen fontos embernek magát. És ez az ócska, pitiáner muksó lett az ország első méltósága a FIDESZDSZ-vakondok segedelmével.

Pedig mindenki tudta (aki legalább a Hócipőt olvasta annak idején), hogy Sólyom egy korrupt disznó. Antidemokrata. Visszaél a hatalmával. Olyan társadalmi előnyöket talpal ki magának, amelyek nem járnak neki, Demszky, a terepjárójával, elbújhat mellette. Ezt mindenki tudta. Az SZDSZ is tudta. Továbbá: az SZDSZ azt is tudta, hogy Orcán Viktornak nem nagyon szokása olyan embert emelni (választatni) maga fölé, aki nem az ő (ha nem is a z a legjobb szó, hogy genetikai) érdekeit szolgálja.

 

És mindezt Vásárhelyi Mária is tudja.

 

Aki pedig most kizárólag arra emlékszik a 168 Órában, hogy Sólyomnak csak a megválasztása volt „erkölcsileg aggályos”. Amit viszont Fekete Jánossal (nota bene Március 15-ével, a Kossuth-díjjal) művelt az elnök úr, az nem aggályos Vásárhelyinek a 168 Órában. Amit ilyenformán az ország presztízsével művelt az elnök úr, az sem aggályos Vásárhelyinek a 168 Órában. Amit a válság ürügyén művelt az elnök úr, az sem aggályos Vásárhelyinek a 168 Órában. Pedig még szegény Konrád György is butának nevezte a köztársasági elnököt, merthogy Sólyom (én fogalmazok így:) indirekt módon a zsidóság ellen uszított, méghozzá államelnöki stallumával visszaélve. Vásárhelyinek ez nem aggályos. Sólyom hatalomra kerülésének mocskát megpróbálja rásumákolni a Fideszre. Vagyis Vásárhelyi sunyít a 168 Órában. Nem mondja ki a Fidesz nevét (hiszen tudja ő, nagyon jól tudja, hogy miről van szó), hanem csak azt írja: „a megválasztás erkölcsileg aggályos” volt.

 

Ércsük. Nem az SZDSZ döntése aggályos, hanem a „megválasztás”! Az a hibás (aggályos), a megválasztás, vö. „az a hülye akác; ki kéne rúgni!”.

 

Vásárhelyi Máriát pedig meg kéne kérni, újra és újra: nyilatkozzék még nekünk sokat, nagyon sokat, független, fedhetetlen, tiszta erkölcsű értelmiségiként.