Közép-Ázsiában az un. muszlim országok közül Törökország, Irán és Pakisztán hármas játsza a főszerepet, de nem igazán ütköznek érdekeik.
Törökország egyfajta turk közösség kialakítását kezdte meg, méghozzá elég komoly eredményekkel. Ebben jelenleg Oroszországgal konkurens, de a konfliktust egyik félnek sem érdeke élezni. Oroszországot jobban érdekli az USA térnyerés, Törökország meg az EU-ra koncentrál.
Irán alapvetően a Közel-keletre összpontosít, míg Paki az Afgán, a kashmiri, illetve a saját beludzsisztáni és vazirisztáni konfliktusaiból próbál valahogy kivergőni.
Fontos regionális hatalmi tényezőként érdemes még említeni Indonéziát és Malayziát, akik az Indo-kínai és Polinéziai területek meghatározozó szereplői.
Afrikát szintén helyi szionten érdemes nézni. Itt általában az észak-afrikai országok a szaharai államkkal szemben léphetnek fel hatalmi ambiciókkal.
Nyugat Afrikában félig muszlim országként Nigéria a legmeghatározóbb, Míg kelet-afrikában Szudán a legfontosabb tényező (azonban mindkét orszg leginkább belső bajaival van elfoglalva)