staubach Creative Commons License 2006.10.02 0 0 19
Szóval akkor azt mondod,hogy a rómaiak ( ill. leendő rómaiak,azt tudjuk,hogy rómaiakról lényegében a szabin törzsekkel való összeolvadásuk utántól lehet beszélni. Ez az időszak már innentől ismerős) , csak egyik törzse volt a bevándorló latinoknak? És az etruszkok már itt élet. Akkor felmerül megint,hogy a közép itáliába betelepülő latin törzsek milyen SAJÁT kultúrát hoztak magukkal,mert biztosan volt nekik. Aztán itt az északról és délről jövő kultúrális hatások jelentősen befolyásolták kultúrájukat,de milyen kultúrát is? Ez a kérdésem még mindíg! A görög diaszpóra,a gyarmatosítás , mely egyebek közt összefüggésbe hozható a túlnépesedéssel is , zajlott dél-itáliában. Azt is tudom,hogy hagyományosan állattenyésztő népek voltak a rómaiak. Bár azt nem tudom,pl. hogy Róma megalapítása előtt minek nevezték magukat. Azt tudom,hogy alba longából ki lettek üldözve amit előtte alapítottak a hagyomány szerint. És utána mivel hogy inkább férfiak lettek elüldözve egy konfliktus miatt,kitelepültek a palatinusra a tiberis mocsaras partjai mentén ,majd itt alapították rómát,miután még több menekültel találkoztak. De itt a város alapítása után rájöttek,hogy kevés a nő köztük és ezért a közeli szabin törzsek ( szintén latinok ) területéről elraboltak nőket. ( szabin nők elrablása) Ezután a szabinok háborút indítottak ellenük,de végűl kibékültek és együtt alapítottak egy új népet, beolvadtak és innen beszélhetünk római népről. De ha pontosabbat akartok erről hallani szóljatok!:-) Na arra az eredetileg alapított Rómára rá se ismernénk ha látnánk!:-)
Előzmény: lyesmith (18)