Kicsit melankolikus hangulatú, de az egyik kedvencem:

Berda József: Őszi borongás

Lágy színek tarka játékát issza
lágyan vénülő szemed: boldog fáradtsággal
érzed, - rozsda-arany avar surrog a
talpad alatt már s hirtelen magad elé
látod meghalt éveid különös gyermekarcát,
melyre Isten mosolya vigyázott egykor...

Így gondolsz most, sorsodon-merengő, születő
nyarakra a komorság teli-áhítatában: bizsergő véred
immár lassuló ütemét figyelvén, - míg lehullt levelek
nehéz hullaszagán borongó lelkedre rá nem kondul
- mint bús égi orgona - a távoli,
mély őszi harangszó...