2006.június vége.

I. felvonás: Bal vádlimban feszülő érzés, mintha kinőttem volna a bőrömet. Kollégáim szerint meg is dagadt. Edzés helyett a rendelőbe megyek délután. Sebész rátekint, közli, trombózisgyanú, azonnal beutalót ír a kórházba. Rendes, mert megkér, ha tudok, hívjak valakit, aki bevisz, mert ha mentőre várok, estig itt ülök. Férjem külföldön, tesóm elérhető. Jön, visz.

II. felvonás: Budapest,Károlyi Sándor Kórház, délután fél hat. Saját lábon be, folyosón leülök, lábat fel a szomszéd székre. Tesóm elkap egy fehérköpenyest, beutalót átadja. Reakció: "Nahát, milyen hüle beutalót írtak, akkora mint egy lepedő. Majd jön valaki, tessék várni." Várunk. Várunk. Fehérköpenyesek jönnek-mennek a folyosón. Végül egy odajön, vizsgálóba be.  EKG-t csinál, de problémát okoz neki az érzékelők felhelyezése. "Pirosat ide, zöldet oda, vagy mégse?" Falon elhelyezési séma, tesóm olvassa, diktál, EKG elkészül. Nem tudjuk ki volt ez, röhögünk kínunkban. Várunk. Várunk. Közben tesóm felhívja háziorvosunkat a mobilján, tájékoztatást kér, mi fog velem történni. Újabb fehérköpenyes be, kikérdezés, körfogatmérés, EKG-eredmény nézegetése. Szó alig esik. Tesóm ideges. Megkérdezi, mi fog történni. "Ha van valaki a röntgenben, akkor megröntgenezik. Majd szólok." Várunk. Várunk. Van valaki a röntgenben, nem igazolható mélyvénás trombózis. Fehérköpenyes közli, maradok, de jogom van megtagadni a kezelést. Maradok. 6 nap szigorú fekvés, véralvadásgátló szájon át + hasba.

Folyt.köv.