korpi41 Creative Commons License 2006.09.30 0 0 6220

Nézd, a kérdés már ott dől el, hogy miért nem működik a berendezés, de erről később.

 

Múltkor délelőtt dolgoztam munkanap. Nem volt jó a biztber. 8 kanyarból 3szor jött úgy ki, hogy lehetett volna állítanom. Meg is tettem. Kinyitottam a jobb egyet, lepattantam, állítottam, visszapattantam, erre elkezdtek leszállni. leszállt 3-4, ezután elengedtem a zárógombot, az ajtó elindult, na akkor le próbált szállni még egy. Az ajtó rá, visszanyit. Megint próbál zárni, megint szállnak le. Végre sikerül becsuknom az ajtót, erre elindul kifelé a másik. El kellett engednem, mert már rá tudott addigra haladni a váltóra. Megvárom míg kijön, és nem nyertünk semmit. Ezt előre nem lehet tudni, hogy problémák lesznek. Egy idő után meg szarni fog az ember az egészre.

 

A járművezetők nem úgy jönnek ki a tanfolyamról, hogy basszunk ki az utasokkal. Csak elfárad abban, hogy tenni próbál, és mégis szopik miattuk, mert van egy réteg, aki képtelen partnerként viselkedni. És erre lehet azt mondani, hogy őértük vagyunk, meg minden. Persze. Csak ők nem partnerek ahhoz, hogy mi őértük legyünk. Én még bírom, egy év után. Nem is akarok változni, de teljesen megértem az egészségesen (nem betegesen) szarunk bele járművezetőket.

 

A biztber mért nem jó. Két-három naponta valami hiba folytán kikapcsol. Eddig oké. Csak nincs ember, aki visszakapcsolja. Van kiképezve kb 5 járművezető. Lehet, hogy egyik se dolgozik, meg lehet, hogy csak visszafogásnyi ideje van. Ekkor nem fog egy 2-3 perces műveletet elvégezni, inkább próblája a menetrendet tartani.

 

A szarunk bele hozzálláshoz meg hozzátartozik, hogy ha 0 ftos, vagy rendkívül olcsó megoldásokkal a jv munkája könnyebb lenne, biztos, hogy máshogy viselkednének.

Előzmény: .Wala-kee. (6214)