1. A TENGERPART

A tengerparti hàz magànyosan àllott a homokos parttòl nem messze. A Nap màr fèlig lehùzòdott a horizont mogè; voroslo korongja rozsaszinuvè festette az ègboltot... akàr a Nap sugarai a Mars ègboltjàt.

Az asszonynak, aki a hàz elott àllt, merengve tekintve a tenger belseje felè, Jordània sziklàs, voroslo kovu marsi vidèke jutott az eszèbe. Mintha màr jàrt volna ott. De hogyan? Hogy lehet? Hiszen sosem jàrt arab foldon.

Tudta, hogy este el fog jonni. Valahonnan benne volt a tudàs, igen, valahonnan megkapta a tudàst, hogy eljon este, de csak akkor, ha egyedul lesz. Ezert nem szolt senkinek. Valahonnan, a nem làthato vidèkekrol nyugalom koltozott belè. Hitt Jèzusban es a Megvàltàsban, hitt az orok èletben, es szàmtalanszor Kapott màr Felulrol èrtèkes Tapasztalatokat, Tudàsokat ès Ismereteket. Most sem fèlt. Az a valaki - igen, egy angyali lèny - beszèlni akart vele, ès talàlkozni fognak ma este. Ebben szinte teljesen bizonyos volt.

Szokèsbarna hajàba belekapott a szèl, amikor megfordult a hàz felè, amelyben egyedul èlt màr egy ève. Homlokàt ràncolva gondolt arra, milyen èlmènyek fogjàk èrni este, ès mit fognak neki mondani; èppen elindult, de alig tett meg kèt lèpèst, amikor fokozatosan lassitva megàllt, szemei felcsillantak.

Erezte, hogy valaki ott van. Valaki, valaki megèrintette a gondolatait, ès befolyàsolni kezdte az èletèlmènyeit...

/Folytassàtok.../