old schachterhand Creative Commons License 2006.09.28 0 0 891

Látom, pedzed, derék deltoid olvtárs.

Egyvalamit még megjegyeznék: 'szongyák, nézzük meg Ausztriát, stb, stb. Oké, az exteriőr ég és föld, nyilván, és még az is marad, úgy kb 120 évig. De.

Ha jól emlékszem, H nagyjából ugyanakkor dobta ki a ganédombra  az ún. élőszocializmust (hivatalosan), mint RO. Tény persze, hogy már a 70-es évek vége felé elkezdett nőni a különbség a két ország színvonala között, (pl. nagyanyám, aki rendszeresen látogatta  a dédanyámat S.szentgyörgyon, a '70es évek közepéig egy csomó dolgot hozott, amihez itthon nehezen lehetett hozzájutni), főleg Nicolae C. előrehaladó elmebaja miatt, de magát a mindent eldöntő szisztémát kb. egy időben sikerült kihajítani az ablakon. Ez is KGST, az is, ez is Varsói Szerződés, az is., ez is pártállam, az is, itt is orosz befolyás, ott is.  

Aztán teltek múltak az évek, és azonkívül, hogy teleagatták az utcákat Frutti Fresh reklámmal, meg kinyitották a McDonaldsot Kolozsváron, hogy ugyanott ástak egy nagy gödröt a főtéren, hogy teleszórhassák borszéki vizes pillepalackkal, meg este is lehet kenyeret venni, olyan túl sok minden nem történt RO-ban úgy 10-12 évig. Csak mostanában kezdenek belehúzni.

Szóval ezért sántít nekem egy kicsit ez az ausztriás összehasonlítás-dolog.    

Előzmény: deltoid (888)