A süni alkalmas házikedvencnek - nekem legalábbis volt. Természetesen Samu névre hallgatott, bár a szekszvizsgán én is megbuktam volna.
Szóval Samu a szoba-konyha részben lakott. Napközben általában a kályha mögött aludta az igazak álmát, estefelé indult vadászatra, főleg a cicatányér irányába. Erdekes módon hamar megszeretett, illetve tán nem is engem, hanem az akkoriban divatozó bőszárú farmernadrágomat. Ha leültem ebédelni, vagy odaálltam mosogatni, először körbekocogta a lábomat, majd felkúszott a nadrágszárban térdig. Ott persze elakadt. Kiráztam, de fáradhatatlanul kezdte elölről. Óvatosan növés iránt lehetett simogatni, a tüskéket csak akkor meresztette, ha megijedt. Ilyenkor viszont füttyentett is, tehát fel lehetett készülni. Pár hónapig volt kedvencke, sajnos a mohóság vitte a sírba. Bezabált töpörtyűből. De emlékét ott őrzöm Bubi a tengeri teknős és Mihók Mihály a mezei egér mellett.