Kedves Péter, az legyen itt 'terhes anya', aki eddig kilenc kölköt szült!
Hogy a nemzés (időben bagatell, miben mérhető), a kihordás (hoszzúúúúú-hossssszú hónapok, azaz évek), és a szülés (reméljük nem tart innentől már túl sokáig) kereken öt évig tartson, az meglehetősen kedvét képes szegni azoknak, kik képiselő-testületi takonynyúlós szexre vágynak.
A magam részéről örülök annak, hogy valahol e szféránk volt az, mely beindított olyan mozgatórugókat, melyek a későbbiek során a megalósítás szintjéig jutottak, lásd időközben, a webkamerák működésbe helyezése, majd most az utolsó testületi ülésetek, ahol András István, Baja város rendőrkapitánya, valamint Nagy Norbi barátom (naná, hogy bokodi srác) épületes bemutatója, mely a potenciálisan kiépítésre kerülő térfigyelő rendszer lehetőségeit ecsetelte.
Utóbbi valóban nagyon olcsó (láttam rajtad, lenyűgözött), valóban hátborzongató (behozza hangya kukiján a szőrszálat is), és valóban nagy-nagy szükség lenne rá.
Az egy dolog (ahogy dr. Szabó Jenő képviselőtársatok előadta), hogy ennek kiépítését követően ricitáljon a félrekacsingatók segge, de leginkább az a fontos, hogy ennek a városnak, ha már a sorsuk ilyen, amilyen, legalább a biztonságba vetett érzetük legyen megalapozozottabb, mint ami ma jellemzi, és vandál elemek kétszer is meggondolják, mielőtt mások rovására dévajkodásra szánják magukat.
Kedves Péter, kicsit büszke vagyok arra, hogy volt egy-két olyan közös ötletünk, ami részint megvalósult, részint megvalósulni tűnik.
Mijo