Egyelőre álljon itt Diodórosz néhány sora a libüai amazónokról, később aztán majd folytatom a szicíliai történetíró fejtegetéseinek ismertetését:
„Ajánlatos volna most már az egykori libüai amazonokról is szólnunk. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy nem léteztek más amazonok, csak azok, akik Pontoszban, a Thermódónnál éltek; de igazából ez nem így van, mert a libüai amazonok sokkal régebbiek, és emlékezetes tetteket hajtottak végre. Ám nagyon jól tudjuk, hogy történetüket sokan különösnek és hihetetlennek fogják tartani. Mivel ezeknek az amazonoknak a nemzetsége már sok nemzedékkel a trójai háború előtt teljesen kipusztult, miközben a Thermódón menti amazonok országa röviddel ez előtt a háború előtt virágzott fel, az utóbbiakról feltehető, hogy mint akik később születtek és ismertebbek, megörökölték a régebbi és majdnem teljesen ismeretlen amazonok hírnevét.”
Ebből a híradásból mindössze annyi derül ki, hogy a libüai amazónok hatalma nemcsak hogy lehanyatlott jó pár emberöltővel a Kr. e. XIII. század előtt, de maguk az említett asszonyok fel is őrlődtek a folyamatos küzdelmekben.
Nézzük a szicíliait tovább:
„Azt is mondják továbbá, hogy a nyugati fekvése miatt Heszperának nevezett szigeten éltek, amely a Tritón-tavon vagyon. Ez utóbbi a nagy óceán közelében hullámzik, és a belé ömlő folyó nevéről mondják Tritónnak. Ez a tó az aitiopszok közelében fekszik, és egy vidéknek a legnagyobb hegységénél van, amely belenyúlik az óceánba, és a görögök Atlasznak nevezik. Az említett sziget állítólag elég nagy, és sokféle fa gyümölcsével gazdag, melyekből a bennszülöttek táplálékukat merítik; kecskéjük és birkájuk is van, melyek tejet és húst adnak gazdáiknak; gabonával azonban ez a nép nem él, mert még eleddig nem érezte ennek szükségét.”
Lehet találgatni, vajon hol lehetett a Tritón-tó, amelynek egyik szigetén ezek az amazónok éltek. Ma már tudjuk, hogy a Szaharát nagyrészt óceán borította az ősidőkben, s hogy a víz itt fokozatosan tóvá szűkült, végül elpárolgott. A magyar Almásy László volt ezeknek a felismeréseknek az egyik úttörője. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Észak-Afrika nyugati partjaihoz kellett, hogy közelebb essen ez az ősi Amazónia, erről árulkodik legalábbis a Heszpera név (heszperosz = nyugat), és én úgy tudom, hogy az egyiptomiak is kemény küzdelmeket folytattak bizonyos libüaiakkal, akik – feltehetően a kiszáradás miatt – a Nílus-vidékre törtek.