Ma befejezettnek nyilvánítottam a BéBu-ra történő felkészülésem alapozó részét. :)
Az elmúlt hónapokban – úgy érzem – a lehetőségeimhez képest a lehető legtöbbet edzettem. Többször futottam kétszáz feletti heteket... Igyekeztem figyelni az egyensúlyra, próbáltam nem megölni magam, és az edzéseim döntő részében tudtam mosolyogva futni.
Persze, azért sírtam is... :)
Az időhiány volt a legrosszabb. Egy csomó olyan dologról lemaradtam, ami másoknak természetes.
Futottam, amikor a lányom körömlakkot talált, és csuklóig kente be a kezét. A futás miatt nem találkozhattam a fiam első barátnőjével. Éppen edzettem, amikor megszületett a tizenkét csöppnyi magyar vizsla kölyök.
És a futás miatt nem tudhatom meg soha, ki lőtte le Berényi Miklóst... :-))
Mégis megérte. Már eddig is megérte, mert magamat sokkal jobban ismerem, mint előtte bármikor, és, ha akarok, egy perc alatt el tudok aludni - bárhol, bármikor... :)

Viszont mostantól a formábahozó időszak következik. Kevesebbet futok, a leghosszabb táv a maraton lesz, de az is csak könnyű iramban. Elmegyek masszőrhöz. :) Többet, és jobbakat eszem. :)
Többet írok. :-)
És megismerem a fiam első barátnőjét. :-)))