G. Bear Creative Commons License 2006.09.14 0 0 8768

 

Halihó!

 

Egyszer már elkezdtem Hamurappinak a korábbi kérdésére (8575) is a választ, de akkor lefagyott a gépem a végén, és nem volt kedvem újra beírni. Nem tudom, hogy magasabban ülök-e, de akár hiszitek, akár nem, én sem tudok pletykáknál többet az új jármű beszerzésével kapcsolatban, egyenlőre az a "leghivatalosabb" információ a sokból, amit Méregzöld írt a múltkor. Én személy szerint remélem, hogy még lesz alkalmam vezetni, mielőtt nyugdíjba megyek... Nem lenne baj, ha 2008-ban az első "próbabák" megérkeznének, de hogy erre mennyi esély van azt nem tudom, állítólag elvben lehetséges (na persze nem január 1-jén, de nem is másodikán, esetleg december 31-én 23:59:59???).

 

Ez az anyag, ami ide felkerült, idén év elején készült egy - ha jól emlékszem - a '90-es évek végéről származó munkából, amelyik sokkal vékonyabb volt még. Ennek leginkább persze az az oka, hogy azóta igencsak sokat fejlődött a technika, ma már olyan dolgok is hétköznapinak számítanak, ami akkor még elképzelhetetlen volt. Tudomásom szerint ez az anyag csak azt tartalmazza, hogy mit "szeretne" a HÉV, ennek alapján fogják összeállítani a tenderkiírást. A baj az, hogy sok dolog belőle laikus vagy féllaikus szemmel nézve "felesleges úri huncutságnak" tűnhet, pedig nagyon nem az. Ráadásul mindennek van már közlekedési, sőt sok dolognak vasúti alkalmazása is, tehát nem kell külön nekünk kifejleszteni. Így nem csak olcsóbb, de kisebbek lehetnek a gyerekbetegségek is. Az lenne a jó szvsz, ha a pályázatban ezek mind benne lennének, mint követelmény, sőt addig, meg a beszerzés alatt szériánkánt is megnéznénk, mit lehet még változtatni, fejleszteni rajta, de tartok tőle, hogy ez nálunk csak álom. A legrosszabbra nem is merek gondolni, mármint hogy "a költségek miatt" minden ilyesmit lehúznak előre. Talán annak lehet esélye, hogy opcióként belekerül, s a "verseny" miatt nem is lesz olyan nagy a többletköltsége ezeknek a szolgáltatásoknak, esetleg akkor a végén azok is rábólintanának, akik a pénzt adják (és többnyire laikusok). De ez csak találgatás, passz, még azt sem tudom ki dolgozik vagy fog dolgozni ebből tovább.

 

Ha jól megnézed az anyagot, a járművön elég kevés olyan dolog van, ami "szárazföldi" kiegészítést igényel. A GPS például pont nem, a szükséges műholdak adottak, sőt az alapján sokminden megoldható járművön belül. Pl., hogy a megállókban engedje csak nyílni és csak a megfelelő ajtókat sima kezeléssel, ahhoz pusztán egy jó alapos térképszoftver kell a fedélzetre. Hogy a pozíciót továbbítani tudja mondjuk a diszpécser számítógépére, az persze igényel valamilyen kommunikációs csatornát, de ha egy ilyet jól kialakítanak az mindent le tud zavarni egyben. Pl. az úgyis kellene az utastájékoztató hanganyag és a menetrendi adatok frissítéséhez is. És ma már vannak olyan működő rendszerek, ahol a pálya foglaltságellenőrzése is pozíciójeleken alapul, innentől kezdve sokkal kevesebb kábelezés kell és a vonali ellenmenetkizárások, térközbiztosítások is simán szoftveresen megoldhatók (akár jelzők nélkül). Sőt vannak így működő vonatbefolyásoló rendszerek is, amik csak továbbítják a járműre rádión a következő pályaszakasz aktuális jelzéseit, az meg a GPS koordináták alapján szabályozza a sebességet.

 

Összességében szerintem ezek sem drágábbak, mint mondjuk egy "hagyományos" vonatbefolyásoló rendszer meg bizt. ber. kiépítése pl. a Gödölői vagy a Ráckevei vonalon, ahol ráadásul nem is kéne hozzá kidobni "semmit", mert most sincs semmi (bocsánat, de kb. így van), vagy ami van, pl. Örs, Tököl, stb., az felülvezérelhető. A kérdés ha jól tudom inkább csak az, hogy a honosítás mennyi időt és költséget igényel, mert nagyon tudjuk védeni magunkat a fejlett technikától... Ha jó a franciáknál, a németeknél, meg az egész EU-ban, akkor is külön be kell vizsgáltatni, stb., stb., stb. Ami aztán azt is jelenti, hogy ami ott van, az nálunk picit másképp kell, ahhoz viszont külön nekünk át kéne tervezni: na ez a drága, így már olcsóbb és egyszerűbb valami régit letenni, ami utána viszont marad 30-50 évig, hiszen még csak nemrég csináltuk.

 

A felsővezetékről én is kérdeztem már szakembereket, állítólag nagyon drága lenne. Persze egyszer biztosan, de mondjuk 20 év alatt nem térülne meg??? Mi meg annál úgyis tovább használnánk. De sebaj, majd ömlik az a sok pénz az EU-ból, és azzal úgyse igen tudnánk mihez kezdeni... Na meg ez már műszaki kérdés, amihez a műszak ért a legjobban!

 

Halihó!

Előzmény: Dash 9 (8745)