Nos!
Mivel a 12 éven át tartó kisebbségi képviselőség teremtett alapot számomra, hogy mélyebb betekintést nyerjek ebbe a hol szépséges, hol végtelenül ronda műfajba, az eddigi múlt iránti tisztesség diktálta úgy, hogy most is kísérletett tegyek indulni képviselőnek.
Ami a választási törvény módosítása miatt ez már nem egyéni kezdeményezésen alapuló, hanem jelölő szervezet által, amiben - ha jobban belegondolunk - alig van az élő gyakorlat szerint különbség, de ez egy külön témát fog képviselni.
Mivel nyolc ével ezelőtt, az akkor leköszönő szerb kisebbségi önkormányzat segítségével jött létre a Bunyevác Túlélők Egyesülete, most evidens módon az tűnt értelemszerűnek, hogy ezt az egyesületet vétessük nyilvántartásba kisebbségi jelölő szervezetként.
Még akkor is, ha jól tudtam, hogy ennek alapszabálya értelmezési különbözőségek miatt vitatható módon felel meg a törvényi elvárásoknak.
Ez az érzés beigazolódott, lévén a Bajai Helyi Választási Bízottság úgy látta, hogy ez a tartalom nem felel meg a 2005. évi CXIV. törvény 26. § (2) bekezdése szerint írottaknak.
Következésszerűen az egyesület részéről történő, szerb kisebbségi képiselő-jelöltkénti indításom is elutasításra került.
Ugyan az egyesület alapszabálya bizonyos elemeire hivatkozva okot látnék a fellebbezésre, de én ettől a bunyevác nép nemzeti kisebbségkénti elismertetése irányulói indítvány jelenlegi stádiuma miatt eltekintek.
Eltekintek, és kizárólag a bunyevácság majdani önálló létére fókuszálok, lévén a számításba jövő szerb kisebbségi képviselők köre zömmel változatlanul olyanokból áll, akikkel az elmúlt 8 évhez hasonló módon elképzelhetetlennek tartanám az együttműködést, nem adnám nevem ahhoz a fajta "működéshez", ami az elmúlt két ciklusidőt jellemezte.
Változatlan meggyőződésem, hogy a választási törvény kisebbségek tekintetében több elemében is elhibázott, ez részint nem kis mérvűséggel arra jó, hogy a kisebbségek asszimilálását még inkább fokozza, továbbá arra, hogy a kisebbségi önkormányzatok afféle családi vállalkozási alapokon nyugvó módon jelenjenek meg, ami számtalan majdani bírálatra, és újabb "reformokra" fog alapot teremteni és jelenteni.
Az idő igazolni fogja szavaimat, bár a bunyevác sikerben lennék olyan biztos, mint abban, hogy négy év múlva - borítékolom - már nem ez a választási törvény lesz érvényben.
Az érintőlegesen jelzett választási anomáliákra, azok részletes taglalása mellett a későbbiekben fogok visszatérni.
Mijo