Kis részlet az írásból:

A történelem iróniája, hogy Louis Bonaparte (diktátori hatalma birtokában) nem engedelmeskedett többé a Grand Orient utasításainak, hanem III. Napóleon (1852-1871-ig uralkodott) néven császárrá kiáltatta ki magát. Rendeleti úton új alkotmányt és olyan diktatórikus rendszert vezetett be, melyet az időszakosan ismétlődő népszavazásokon erősítenek meg a választópolgárok. III. Napóleon pont annak a Grand Orient-nek lett a gyűlölt ellensége, amely a hatalomra segítette. Ez azonban nem akadályozta meg a Grand Orient-t abban, hogy kísérletet tegyen Európa egységének a saját elképzelése szerinti megvalósítására. Eszerint az előzőleg köztársaságokká átalakult európai államok megalakították volna a Köztársaságok Szövetségét. Mivel a Grand Orient konstitucionalista és szocialista irányzata nem tudott megegyezni, ezért az egységes Európa megvalósítása akkor még nem sikerült.

1848 és Magyarország

A magyar 1848-at egy egész korszak, a reformkor készítette elő. A XIX. század elejére Magyarországon égető feladattá vált az ipar és a kereskedelem fejlesztése, hogy gyorsan növekvő népességének megélhetést tudjon biztosítani. Ennek a törekvésnek azonban útjában állt a rendiség, a nemesség adómentessége, a jobbágyság intézménye, a közteherviselés hiánya. A bécsi udvar igyekezett a jobbágyok sorsán javítani, de egyben a nemesség ellen is fordítani őket. Másrészt Ausztria iparosodása érdekében egyoldalú vámpolitikával akadályozta a magyar ipar fejlődését, hogy piacot biztosítson az osztrák termékeknek. Magyarországot tudatosan Ausztria gyarmatává tették, amit II. József nyíltan ki is mondott.

Legfőbb akadály:

a pénzügy

rendezetlensége

A magyar ipar fejlődését azonban a magyar pénzügy rendezetlensége akadályozta a leginkább. Magyarországnak ebben az időben nem volt saját pénzrendszere. A mohácsi vész után a pénzügyek terén is általánossá vált a zűrzavar egészen 1807-ig, amikor törvény útján hivatalosan is ejtik az önálló magyar pénzrendszert, és a rénusi, vagy konvenciós német forintot teszik meg hivatalos pénzzé. Korábban, a XVIII. század közepén – miután nem volt elegendő forgalomban lévő rénusi forint – már Mária Terézia megkezdte a bankócédulák, azaz a papírpénz kibocsátását. Ezek egyetlen fedezete az volt, hogy Magyarország és az osztrák örökös tartományok valamennyi adó-, kamarai és bankpénztára készpénz gyanánt elfogadta ezeket a bankócédulákat. Ezt a papírpénzt azonban nem közvetlenül, hanem megbízottak, kereskedők utján bocsátották forgalomba, akik ezért kamatot fizettek és váltót adtak. Magyarországon lakó kereskedő azonban nem kapott váltóhitelt, miután Magyarországnak ekkor még nem volt váltójoga. A magyar állampolgár tehát ki volt szolgáltatva a kiváltságos kereskedőnek, aki csak uzsorás áron adott pénzt, vagy csak bankócédulát. Mária Terézia 1772-ben elrendelte hitelpénztár felállítását Magyarországon, hogy segítsen a magyar tőkepénzeseknek tőkéik gyümölcsöző elhelyezésére. Az hitelpénztárnak az is a feladata volt, hogy a kincstár hiteligényein túlmenően segítse a magánosok kölcsönszükségletének a kielégítését is. Ennek a hitelpénztárnak 1819-ben már 22 millió forintot tett ki a betétállománya. Kölcsönt azonban ettől is csak kereskedő, vagy olyasvalaki kaphatott, akiért a kereskedő jótállt. Ezt persze busásan meg kellett fizetni a kereskedőnek.

Mindebből látható, hogy a magyar ipar és kereskedelem csak a kiváltságos osztrák kereskedők útján – méregdrágán – juthatott pénzhez. De nemcsak ez akadályozta a fejlődést, hanem az is, hogy Ausztria rendszeresen visszaélt a papírpénzbe vetett bizalommal. A napóleoni háborúk kapcsán, a szükséges összegek előteremtésére annyi papírpénzt nyomattak, hogy 1811-ben és 1816-ban is le kellett értékelni azokat, és a kétszeri leértékelés után 1/25 rész értékre süllyedtek. Magyarországnak jogilag semmi köze sem volt a papírpénzekhez, nem is volt beleszólása a pénz sorsába, ugyanakkor neki kellett viselnie elértéktelenedés következményeit, mivel mezőgazdasági terményeiért a magyar birtokos csak ezt kaphatta fizetségképpen.

Az egyre nagyobb szerepet betöltő nemzetközi pénzkartell 1816-ban elérte bécsi embere, az 1807-ben kancellári székbe segített Metternich útján, hogy létrejöhessen egy, a Rothschild család érdekeltségébe tartozó, és magának az Osztrák Nemzeti Bank elnevezést választó magánbank Bécsben. Metternich engedélyezte, hogy ez a magántulajdonú központi bank, az ONB az alaptőkéjébe felszívja az elértéktelenített papírpénzt, de csak azoktól, akik megfelelő arányban valóságos készpénzt is befizettek. Az ONB ezután bankjegyeket bocsátott ki, amelyek valóságos pénzre történő beváltására ígéretet tett. Az ONB alapszabályában is szerepelt azonban az a kikötés, hogy csak gondosan kiválasztott és kiváltságos kereskedők kaphatnak pénzt. A magyar gazdálkodók tehát ezután sem juthattak pénzhez.

Ez volt a helyzet, amikor az 1825. évi reformországgyűlés megnyílt. A magyar törvényhozók különösen azt kifogásolták, hogy míg ők az országgyűlésen adókról, vámokról vitatkoznak, addig a bécsi kormány hozzájárulásával egy magánbank hatalmas mennyiségű pénzjegyet hoz forgalomba. A vita közjogi természetűvé vált, mert az Osztrák Nemzeti Bank alapítását elrendelő császári pátenst a pozsonyi országgyűlés nem hagyta jóvá. Azaz a magyar pénzügyeket illegálisan bitorolta egy bécsi magánbank, miközben a pénzveréshez szükséges nemesfém jórészt a magyarországi vármegyékből került Bécsbe. Ez a fémpénz viszont nem került vissza a magyar gazdaságba.

A pozsonyi képviselők azt is kifogásolták, hogy Magyarországon nincsen bankhitel, csak a birodalom nyugati felén. Az egyensúlyhiány nyilvánvaló volt. A pénz folyamatosan áramlott ki az országból: elsősorban a nemesfém a magyar ércbányákból, de kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a katonaság elszállásolási költségei formájában is. Ez a helyzet késztette fellépésre gróf Széchenyi Istvánt, aki gazdasági úton akart nemzetén segíteni. A szabadelvű angol példát követve olyan magánjogi rendszert akart, amelyet ma kapitalistának nevezünk. Gazdasági elgondolásainak középpontjában a hitel állt, amely minden korláttól mentes tulajdonjog nélkül nem képzelhető el. Helyeselte a közteherviselést és erkölcstelennek tartotta az adómentességet. Széchenyi a monarchia két felének gazdasági egyenjogúsítását akarta, az ország termelésének a növekedését nem a kiviteltől, hanem a belföldi fogyasztás növekedésétől, az általános nemzeti jólét emelkedésétől várta. Az osztrák gazdasági és pénzügyi körök éppen ezt tartották veszélyesnek. Igyekeztek tehát terveit akadályozni. Egész pénzügyi titkos szervezet működött körülötte, hogy a maga számára biztosítsa Széchenyi tevékenységének a gazdasági eredményeit. Ez a szervezet legfőképp a Rothschild-érdekeltségből került ki. Még kisebb vállalkozásaiban is ott találjuk a Rothschildokat vagy megbízottaikat, mint pl. a Lánchídnál. Széchenyi önálló hitelszervezetért folytatott küzdelme is meghiúsult, mert az is Rothschild kézbe került. Csupán két olyan vállalkozása volt, amelyből hiányoztak a Rothschildok: az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Nemzeti Kaszinó. Kiderült, hogy Széchenyi tervei kivihetetlenek, mert egy rejtelmes akadály gátolja eszméi megvalósítását.

Ezt az akadályt a reformkor másik nagy alakja, Kossuth Lajos találja meg. Úgy vélte, hogy közjogi helyzetünk akadályozza boldogulásunkat, éppen ezért nem a gazdasági, hanem a közjogi célkitűzések az elsődlegesek. Vagyis a király személyének közösségén kívül Magyarországnak teljesen el kell szakadni Ausztriától. Számtalan javaslat született, de egyik sem vezetett eredményre.

Amit nem sikerült politikai eszközökkel elérni, azt Kossuth társadalmi úton igyekezett megvalósítani. Így pl. miután a bécsi udvar elutasította a védővámrendszerre vonatkozó javaslatát, Országos Védegyletet alapított az osztrák termékek bojkottálására. Az egyletnek 1845-ben már 138 fiókja és 100 ezer tagja volt. A magyar országgyűlés tagjai azt hitték, hogy a bécsi udvar, az osztrák császár és egyben magyar király a fő ellenfelük, őt kell jobb belátásra bírniuk. A dunai birodalom politikai színpadán azonban a nem látható rendezői feladatot már ekkor is azok a bankárcsaládok végezték, amelyek az Osztrák Nemzeti Bank tulajdonosaiként kézben tartották a pénzügyeket. A legfontosabb kérdésekben már ekkor is ők döntöttek a legteljesebb titoktartás mellett.

Az önálló magyar pénzrendszer

megszületése

A pozsonyi országgyűlésen 1848. március 3-án előbb a győri követ, Balogh Kornél kért szót. Kossuth maga kezdeményezte, hogy az örökváltság ügyét tegyék félre, mert a Győrött kialakult pénzügyi feszültség felszámolása mindennél fontosabb. (A győriek attól tartottak, hogy az államkincstár nem váltja pénzre az 1809-ben kölcsön fejében adott elismervényeit.) A győri követ beszámolt, hogy vármegyéjében milyen aggodalom támadt a forgalomban lévő bankjegyekre nézve. Ezután sürgette, hogy az Osztrák Nemzeti Bank nyilvánosan számoljon el, mekkora a fedezete, hogy mindenki megnyugodhasson. Miután tudta, hogy ez a magánbank erre úgysem lesz hajlandó, ezért indítványozta:

,,Kéressék meg ő Felsége arra, hogy a banknak egész állása, s különösen a forgalomban lévő bankjegyeknek a mikénti fedezése iránt az országot felvilágosítani, s megnyugtatni a legkegyelmesebben méltóztassék.”

Már-már határozottá vált ez az indítvány, amikor Kossuth Lajos, aki akkor Pest-megye követe volt, emelkedett szólásra, hogy elmondja a magyar történelem egyik legmélyebb értelmű beszédét, amely a bécsi és a magyar forradalom közvetlen elindítója lett. Kossuth nem tartotta elegendőnek a bankkimutatás közlését. Azt hangoztatta, hogy meg kell változtatni a fennálló viszonyokat és Magyarországot fel kell szabadítani a gyámság alól. Majd a pénzkibocsátásról szólva ma is aktuális üzenetet küldött a jegybanki függetlenségről a mindenkori kormányoknak:

,,Nem fejtegetem azon tévesztett politikát, miszerint ezen banknak újnemű papirospénz kibocsátására intézett institútiója már eredetében oly lépés volt, mely roppant financiális áldozatokkal vásárolná azt meg, mit a kormány ezen áldozatok nélkül biztosabb sikerrel eszközölhetett volna. Már eredetében annak magvát viseli, hogy a birodalmi közállomány nemcsak adósságaiból kibonyolódni nem fog – hanem újabb meg újabb terhek áldozatába fog bonyolódni.”

Az állampolgárok sorsát súlyosan érintő banktitokról, és a nyomában járó mély bizalmatlanságról pedig ezeket mondotta:

,,Eloszlatni pedig sem letagadások, sem bármiként ürügyelt titkolózások által nem lehet, hanem csak azáltal, ha a dolgok állása nyíltan, tartózkodás nélkül és sikeresen a közönség elébe terjesztetik.”

,,Akarom hinni, hogy a kormány érezni fogja annak szükségét, hogy miszerint ezen megnyugtató kimutatást hiteles alakban a közönséggel hivatalosan is tudatni saját érdekében mulaszthatatlan kötelessége, mit igen nagy hiba volna azon ürügy alatt akarni elmellőzni, hogy a bécsi bank privát vállalat, melyről a kormány felelősséggel nem tartozik, mert a közönség igen jól ismeri azt a solidaritást, melyen a bank a kormánnyal áll. Miszerint a bankjegyek kibocsátására nézve ezen intézet nem egyéb, mint a birodalom financiális kormány-rendszerének egyik – hibás alapú, de kielégítő – institútiója.”

Az ausztriai pénz- és értékviszonyok egésze miatt állította Kossuth, hogy nem elegendő a bankkimutatás, hanem ezen túlmenően az alkotmányos, vagyis a köz, az állam és a társadalom ellenőrzése alatt álló pénzügyi mechanizmust kell megteremteni:

,,…nekünk a bank kimutatásának kívánságánál nem lehet megállapodnunk, mert ez csak egy részlet, mely az egésznek következménye, hanem nekünk a magyar státusjövedelmek (állami jövedelmek – D. J.) és státusszükségek számbavételét, az ország financiájának alkotmányos kezelés alá tételét, szóval önálló magyar financministeriumot kell kívánnunk, mert különben a rólunk, nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénzviszonyainkat végtelen zavarokba bonyolíthatja, ha ellenben felelős financministeriumunk lesz, hazánk szükségeiről okszerű gazdálkodással gondoskodhatunk és polgártársaink pénzviszonyait minden veszélyes fluctuátiók ellen biztonságba helyezhetjük.” Ehhez még hozzátette:

,,Hogy a bankjegyek ezüstpénzbeli beváltására az ország minden részében sikeres intézkedések tétessenek, és ha ehhez a kormánypolitika iránya okszerűen megváltozik, remélem, hogy a bizalom helyreáll, melyet helyreállítani saját zsebünk érdeke, de a dynastia érdeke is múlhatatlanul megkívánja.” Kossuth ezután indítványozta a következő felirati javaslatot:

,,Hazánk méltán elvárja, hogy földmívelésünk, műiparunk, kereskedésünk felvirágzására sikeres lépések tétessenek, a magyar közállomány jövedelmének és szükségletének számbavételét, és felelős kezelés alá tételét tovább nem halaszthatjuk, mert csak így teljesíthetjük azt az alkotmányos tisztünket, hogy úgy Felséged királyi székének díszéről, mint hazánk közszükségleteinek és minden jogszerű kötelességének fedezéséről sikerrel intézkedhessünk…”

Kossuth nemcsak független magyar kormány kinevezését kéri, hanem sürgeti az alkotmányos rend bevezetését a monarchia tartományaiban a fennálló abszolutizmus helyébe. Az országgyűlés egyöntetűen elfogadta a feliratot. A bécsi és a pesti polgárok tömören így fogalmazták meg követelésüket: ,,Ott új alkotmányt, itt nemzeti bankot.”

Március 13-án, a bécsi rendi gyűlés előtt felolvasták Kossuth beszédét, amelynek nyomán a részvevők új alkotmány elfogadását követelték. Metternich a katonaság kivezénylésével válaszolt, de Ferdinánd császár leállította az akciót. Az egyre idegesebb Habsburg főhercegek ezután megköszönték az 1807 óta hivatalban lévő kancellár szolgálatait, és visszaküldték a szülőföldjére a rajnai születésű arisztokratát. A pénzkartell, amelyet Metternich hűségesen képviselt évtizedeken keresztül Bécsben, ezután Londonban nyújt menedéket kiérdemesült ügynökének, a hatalmi egyensúly politika egyik prominens megvalósítójának.

Az egész Európán végigsöprő forradalmi megmozdulások hatására is, a király végül 1848. április 11-én szentesítette azokat a törvényeket, amelyek lerakták a kapitalista modernizáció alapjait Magyarországon. A királynak ebben a döntésében része volt a március 15-i nagy pesti tüntetésnek is, amely csak lelkes és békés mása volt a példaképül szolgáló európai forradalmi lázadásoknak, és amely azoktól eltérően elsősorban nem szabadkőművesek által dominált megmozdulás volt. Az 1848. évi áprilisi törvényekben nincs sok forradalmiság, inkább csak a már kialakult állapotokat rögzítik. Választójogot adnak minden nemesnek, de azok szerzett jogait nem érintik. A választójogot csak azokra terjesztették ki, akiknek ingatlan vagyonuk volt. A nemesek vagyon nélküli utódai már nem rendelkeztek választójoggal.

1848 tehát fenntartotta azt a szent-istváni elvet, hogy az ingatlan vagyon nemesít. Az a nemes, aki elvesztette ingatlanvagyonát, közjogilag nem volt többé tagja a magyar nemzetnek. Az 1848-s törvények megszüntetik az úrbériséget, a papi tizedet, az ősiséget és megteremtik a szabad ingatlanforgalmat, valamint a közteherviselést. Valamennyi bécsi kívánság volt. A gazdasági függetlenségről azonban nem rendelkeznek az áprilisi törvények. Az önálló magyar pénzügyek tekintetében sincs intézkedés. Az új törvények alapján V. Ferdinánd kinevezte az első felelős magyar kormányt, amelynek gróf Batthyányi Lajos lett az elnöke, pénzügyminisztere pedig Kossuth Lajos, de Széchenyi István és Deák Ferenc is a kormányba került.

...........................