Folytatom Churchill-t:

............

Eastcort, 1899, november 9.

 

   Sir Georg White parancsnoksága mindössze negyven mérföldnyire van innen, de közte és Eastcort között tanyázik az ellenséges hadsereg. Vizsgáljuk meg a helyzetet. A múl szerdán, november 1-én, a búrok befejezték Ladysmith bekerítését. Csütörtökön haladt át a vasútvonalon az utolsó szerelvény, ágyúik tüzében. Azon az éjszakán a vasútvonal át lett vágva, körülbelül négy mérföldnyire, Colensotól északra. A távírókapcsolat ugyancsak megszakadt. Pénteken támadás érte magát Colensót. Egy nehéz ágyú kezdte lőni a várost egy föléje magassodó donbról, és a kicsiny helyőrség, ami az önkéntes gyalogságból és a haditengerészeti dandárból állt, sietve elhagyta a várost, és egy páncélvonat fedezete alatt visszavonult Eastcorthoz.

   Easrcort – egy dél-afrikai város, azaz, a gyakorlatban, ez közel háromszáz egymástól távol álló házat jelent, kőből és vas hullámlemezből, majdnem mind egy emeletes, és ezek két széles utca mentén sorakoznak, mivel elég hely jut mindegyiknek, vagy esetleg szétszoródnak a város határában. Ez a kicsiny város egy dombok alkotta völgyben húzódik meg, és ezek zöld hullámokban veszik körbe a települést. Ebből az okból kifolyólag, roppant nehéz megvédeni, támadás esetén. Aprónak és jelentéktelennek tűnik, de, mint a többi, ehhez hasonló kisváros Natalban, egy nagy mezőgazdasági terület központja. Ha bemegyünk a helyi, külsőleg jelentéktelen boltokba, csak csodálkozunk az áru választékán és mennyiségén, amit itt árulnak.

   Eastcort immár ,,frontnak” nevezi magát. Wolf Murray ezredes, a tiszt, aki a natali harcoló hadsereg kommunikációs vonalaiért felel, miután híreket kapott a Colenso elleni támadásról, azonnal nekilátott a megfelelő előkészületeknek, hogy visszatarthassa az ellenség előrenyomulását.

   A rendelkezésére álló erők csekélyek: két brit zászlóalj – a Dublini fusilerek, akiket Ladysmithből küldtek a kommunikációs vonalak megerősítésére, amint kiderült, hogy lehetetlen elkerülni a blokádot, és egy határőr ezred Máltáról, a birodalmi könnyűlovasság egy százada, 300 natali önkéntes huszonöt biciklistával, illetve a 9-fontos ágyúk önkéntes ütegével. Összesen körülbelül 2000 ember. Ilyen kevés emberrel teljességben lehetetlen megtartani a dombok hosszú láncolatát, ami a város védelme szempontjából nélkülözhetetlen, de az állásokat úgy választották meg, és úgy erősítették meg, hogy a hadsereg legalább néhány napig azt képes legyen megvédeni. Az Eastcor bevehetetlenségét illetően alkotott véleményt – ami a katonai szakértőket illeti – abból lehet látni, hogy mennyire lázasan próbálják megerősíteni Pietermaritzburgot, ami 76 mérfoldnyire van mögötte, vagy Durbant, ami 130 mérföldnyire található, és amely köré földsáncokat húznak, illetve haditengerészeti ágyúkat telepítenek az állásokba.

   Viszont úgy tűnik, hogy ide hamarosan jelentős erők fognak érkezni, hogy visszaállítsák az egyensúlyt, és felszabadítsák Ladysmith-t. Most pedig, egyenlőre, nem marad más hátra, mint hogy türelmetlen és nyugtalan várakozásra vagyunk ítélve. A birodalmi lovasság, egy kevéske lovasított gyalogos, az önkéntes biciklisták és a páncélvonat minden napot járőrözéssel töltenek, eljutva egészen Colensoig és valamivel észak felé, arra várva, hogy mikor jelennek meg a búr kommandók. Tegnap egy utazást is végrehajtottam a páncélvonaton. Ez a páncélvonat – egy meglehetősen tökéletlen példány, mely nem rendelkezik sem ágyúkkal, sem Maxim-géppuskákkal, sem páncéltetővel a vagonok felett, sem reteszelő páncéllapokkal a lőréseken, és minden tekintetben alábbmarad azokhoz a hatalmas gépekhez képest, amiket a déli határ mentén láttam. Ettől függetlenül igen hasznos, mint felderítő eszköz, és a rajta történő utazás nincs megfosztva az érdekesség varázsától. Mi délután egykor ndultunk útnak. A személyi állományt a Dublini lövészek adták. A csoport egyik fele a mozdony előtti vagonban kapott helyet, a többiek – a hátul lévő kocsiban [348]. Minket a vasúti útkarbantartó brigád és a pótsínek újabb három vagonja követett, hogy menetközben helyre lehessen állítani a vasút sérült szakaszait. Jó sebességgel haladtunk, és, bár gyakran megálltunk, hogy kikérdezzük a kaffereket és helyi falulakókat, illetve, hogy állandó kapcsolatban legyünk a biciklistákkal és más járőrökkel, akik átvizsgálták a szárnyakon elterülő vidéket, elértük Chivelit, ami öt mérföldnyire van Colensotól, úgy három óra magasságában. Innen nagyon jól lehet látni a Ladysmith felett függő megfigyelő léggömböt – egy barna foltot, amint az a messzi dombok felett úszik a levegőben.

   Chiveli után nagy elővigyázatossággal haladtunk tovább. A sebességet csökkentettük. A vasút hivatalnokai átvizsgálták a sineket, és gyakran, mielőtt áthajtottunk volna egy hídon vagy egy vízelvezető cső felett, kiszálltunk a vagonokból és átvizsgáltuk ezeket. Időről időre a szerelvény megállt és a tisztek látcsöveiken és kukkereiken át vizslatták a környéket. De körös körül minden üres volt, az út ép, és lassan folytattuk utunkat előre. Végre megláttuk Colenso-t – vagy száz házikó, cinkelt vastetővel, az északon magassodó dombok tövében. Figyelmesen átvizsgáltuk. A település mögötti töltésen észre lehetett venni egy homokzsákokból emelt erőd kontúrjait, amit a haditengerészeti dandár emelt, a felette magassodó zászlórúddal, amin most nem volt lobogó. Nyilvánvaló volt, hogy a helyet elhagyták.

   Elkezdtük megvitatni az adott helyzetet. Lehetséges, hogy a búrok csapdát állítottak, a páncélvonatra várva; elképzelhető, hogy valamely távíró póznát használva vonatkozási pontnak belőttek egy ágyút, és akkor nyitnak majd tüzet, amikor a szerelvény azt a pontot megközelíti; az is elképzelhető, hogy ők már mögöttünk szét is szedték a síneket. Néhány kaffer közelítet felénk tisztelettudóan és üdvözöltek minket. Egy natali önkéntes – a biciklisták egyike – előre ment, hogy kikérdezze őket. Kérdéseket tett fel nekik és lefordította nekünk a válaszokat. A kafferek azt mondták, hogy a hollandok biztosan a környéken vannak, valahol a közelben. Ma reggel látták őket. Milyen sokan voltak? Bizonytalan válasz érkezett: tizenkettő, tizenhét vagy ezer… ezenkívül, vagy csupán egy ágyújuk volt, vagy öt ágyú is lehetett. Ezeket a régi erődben állították fel, vagy az állomáson; egy platós kocsira telepítették, vagy a város mögötti dombokra. Napközben szokták lőni Colenso-t. ,,De miért lövik Colenso-t? Hogy belőjék a környéket a távíró vezetékek póznáinak segítségével?” – kérdeztük. ,,Elég egy lövedék, hogy tönkretegyék a mozdonyt, - mondta a százados, aki parancsnokolt, és hozzátette, - bár az is igaz, hogy még el is kell találni”. Rendben van, közelebb merészkedünk. [349].

   Háromszor harsant fel az elektromos csengő, és elkezdtünk kúszni előre. Megálltunk, szétnéztünk, ismét előrébb merészkedtünk, megint megálltunk, ismét szétnéztünk. Így, yardot yard után araszolva elértük Colenso-t. Végre a vonat, fél mérföldnyire a helységtől megállt. A tiszt magával vitt egy őrmestert, és továbbindult, gyalog. Én követtem őket. Hamarosan elértük a lövészárkokat, amit még a brit csapatok ástak, mielőtt elhagyták a várost. A tiszt azon zsörtölődött, hogy kár volt elhagyni ezt a helyet – egy hétbe került, míg az árkok elkészültek. Colenso kétszáz yardnyira volt tőlünk – egy csendes, elhagyott település. Az utcákat elborították lakóinak ingóságai. Két vagy három ház kiégett. Egy döglött, felpuffadt hasú ló feküdt az úton, magasba emelt lábakkal. A települést valószínűleg a búrok vagy a kafferek foglalták el és rabolták ki. Néhány bennszülött lézengett tétlenül az utca távolabbi végében. Az egyik, nyugtalankodva a szerelvény megjelenésén, egy fehér zsákot lobogtatott, amit egy karóra kötött. De hollandoknak nyoma sem volt. Mi visszatértünk a vasútvonalhoz és azon a helyen értünk ki, ahol a síneket megrongálták. Két sínpárt kiemeltek, és a talpfákkal együtt egyszerűen ledobták a töltésről. A leszaggatott távíró vezetékek a földön feküdtek. Néhány oszlopot kidöntöttek. De a Tugelán átívelő híd épp volt, és a vasútvonalat is könnyen helyre lehetett állítani. A búrok is értik, hogy milyen előnyöket biztosít a vasúti közlekedés. Jelenleg is a ,,Durbanba” felíratú szerelvényeiken szállítják az utánpótlást Pretoriából csapataik állásaihoz, amik jelenleg hat mérföldnyire vannak Ladysmithtől. A búrok fel akarják használni a vasútat a további támadás esetén, és az, hogy mit remélnek ettől az ofdenzívától nyilvánvalóan meglátszik abból, hogy igyekeznek elkerülni a pálya komolyabb rombolását. Mi mindent megtudtunk, amit tudni akartunk, - az út el van vágva, a település elhagyatott, a híd épp – ezért visszasiettünk a vonathoz. A gőzmozdony hátramenetbe kapcsolt, és mi teljes sebességgel el kezdtünk távolodni a Colenso mögötti dombok vonulatától.