életre szóló tapasztalatot szereztem erről a nyolcvanas évek elején taskentben, az ottani műszaki egyetemen. (apró példa, de szerintem elég jellemző)

akkor már napok óta mentünk le-föl a főépületben, és valamelyikünk folyton orra akart esni a lépcsőn, botladoztunk össze-vissza. szépreményű mérnöktanoncok lévén elhatároztuk, utánajárunk a dolognak és alaposabban szemügyre vettük az ominózus lépcsőt. nem volt két egyforma magasságú foka, nem csoda, hogy a lábaink nem tudták a ritmust felvenni. és az összes többi lépcső is ilyen volt...