Gondtalan lépéssel, maga akarattal, ha járunk

Nem halljuk eget rengető jajszavad

Nem látjuk kifeszített Testedet

Nem látjuk sebeidet, sebeidből ömlő Véredet

 

Utunk rajtad átvezet, nem látjuk mint lépünk görcsösen fájó Testedre

Gondolatunk folyama hányszor indítja újra fájó útjára véredet

Erőszakkal csukva tartott szemünk hányszor ver újra és újra vértől ázott, friss sebektől barázdált hátadra

Jól kitervelt szavaink hányszor fogják meg erőszakkal köpenyed, hányszor tépik le Rólad, hátadon megnyugvó varrat leszakítva

S ha tehetnénk korbácsot vennénk kezünkbe, megmámorosodva Véredtől, vérben kéjelegve

 

Ó, mit teszünk ?

S test fájdalmánál nagyobb Bent fájdalma

Test fájdalmánál nagyobb az aggódó féltés

Minden fájdalomnál nagyobb, ha elfordítjuk szemünk

Minden fájdalomnál nagyobb, ha nem figyelünk

 

Figyelem helyett indulat kél szívünkben

Figyelem helyett „nem” az első gondolatunk

Szívünkben vita születik

S szavunkat gyűlölet követi

 

S nézed vakságunk, s közben tenyereden nyújtod felénk Szívedet

Nézed süketségünket, s sarudat levetve vársz

Elveszünk mit elvehetünk, s Te mégis adsz nekünk

 

Rohanunk kincset szerezni, s közben eldobjuk kincsünket

Megyünk életért, s halálhoz közelítünk

Mondjuk látunk, és mégis vért ontunk

Mondjuk jók vagyunk, s közben megcsalunk

 

Ha rohanásban megállunk

Ha zajt csendért kizárjuk

S ha csak kérdést feltesszük

Sötét világosságunk köde üvöltve megremeg, nyújt felénk megijedve újabb kéjeket

 

Mit teszünk ?

Még várunk egy kicsit ? s Fény elfújja rejtett ködünket ?

Vagy vesszük a korbácsot, újra felemelni ? mámort élünk vérben, véres kézzel, véres akarattal ?

Mit teszünk ?