Kár, hogy engem parázslószemű hívőnek tartassz. Nem vagyok az, de van egy saját - folyamatosan fejlesztgetés alatt álló, de leéggé határozott irányú értékrendem, amit ha kell, megvédek. Ettől függetlenül soha nem tettem (értve ez alatt: tudatosan) másoknak rosszat. Csak a skatulyázások egy bizonyos irányultságát nehezen viselem el. S ha már skatulyázunk - ám legyen - de akkor engedtessék meg a másik félnek is.

Aureliano: én nem mentem el odáig: ki a tehetségesebb, hol született számottevően több maradandó mű. Tudvalévő, hogy a diaszpórában élő nép számára a legelső cél: tudást szerezni, tanulni, képezni magát, hisz ez adja számukra a beilleszkedés legelső fokát. És ez egy nagyon nemes cél, amit becsülni kell. A többi dolog már nem annyira becsületes, de elfogadható - és tiszteletreméltó az összetratási vágy.

De negedtessék meg: a mi népünk is sokat szenvedett, üldözött, csonkított - és számunkra tehát tiltott az összetartozási igény? Tűnjenek el jelképeink, mert 'bűnösök'? Hallgassuk el íróinkat, mert nem tudták kellően érvényesíteni írói lelküket a rossz fordítások miatt? Wass - tudom, nem hasonlítható össze sok más íróval, habár fél könyvből ezt levonni azért kissé könnyelmű kijelentés. És mondok még valamit: amikor először olvastam Márai most futtatott művét (Gyertyák csonkig égnek), kissé csalódtam benne. Aztán olvastam a másik 'futtatott' művet, a Dublini emberek címűt, és megnyugodtam: mitől jobb az a regény?

_béem_: valóban igazad lehet az objektív-tárgyilagos témakörében: én magam részéről csak azt kívántam jelezni: aki ezt túl gyakran hirdeti, ott néha gyanú van, ott az értékrend néha sántít. Valóban, az igazságot több oldalról kell körbe járni, megvizsgálni, tényeket mérlegelni - ez lenne az ideális. Csak ez nehezen sikerül. Hisz tárgyilagosságra hivatkozott a német nép egy része akkor, mikor úgy érezte: elfogyott számára a levegő (akár egy rosszul lezárt Trianon után a mi népünk is). És mi lett belőle?
A tárgyilagosság utólagos megítélése mindig a 'győztesek' joga. És még mielőtt valaki azzal vádolna meg, hogy elfogadom a németek egy részének akkori gondolkodását, már előre tiltakozom, és felhívom becses figyelmét: ők is objektív szükségszerűségnek, tárgyiasnak tartották a kirobbantott szörnyűséget.

És még egyszer, Majdnem: nem vagyok sem égő szemű, sem cinikus, sem elhivatott, sem fanatikus. Csa, így hatvan felé: kicsit gondolkodóbb - és félősebb vagyok.