várhalmi miklós Creative Commons License 2006.08.11 0 0 30

Kedves Mijo!

 

Miklós, mondod "csődköltségvetés a mostani".

Te mindezt szellemes szófordulattal gyászajándéknak nevezed.

Soraidból kiviláglik, hogy a lehetőségekhez mérten hatalmas pazarlás folyik.EZ NEM PAZARLÁS, HANEM NEM TUDATOS, NEM ELŐRELÁTÓ, KAPKODÓ, HOZZÁ NEM ÉRTŐ GAZDÁLKODÁS.

 

Előbb már utaltam informatikai szerepkörödre, ennek vonatkozásában, mint honlapodon látható közel 400 millió forintos támogatásról van szó (már olyant is hallottam, hogy még annál is több ez), ami felett, ha jól értelmezem a dolgokat, te rendelkezel.NEM ÉN RENDELKEZEM, HANEM A POLGÁRMESTER,  A JEGYZŐ, A POLGÁRMESTERI HIVATAL MUNKATÁRSAI MELLETT INKÁBB SZAKMAI PROJEKTVEZETŐ VAGYOK.AZ ÖSSZEG PONTOSAN 358 MILLIÓ BRUTTÓ(TEHÁT ÁFÁSAN).

 

Ami nem világos előttem.

Ugye te persona non grata lettél egykori párttársaid körében, mondhatjuk úgy is, hogy ők téged árulónak tartanak.KÖZEL SEM MINDENKI.

Hogy a fészkes fenében létezhet az, hogy frigyetek szakadásakor nem vonták meg tőled e nem kevés összeg feletti rendelkezés lehetőségét?EZT AZ EGY FUNKCIÓMAT HAGYTÁK MEG. ENNEK SOK OKA LEHET(VAGY VAN?!). A PÁRTON BELÜL NEM MIDENKI ÉRTETT EGYET A TELJES MEGSEMMISÍTÉSÜNKKEL. A PÁLYÁZATOT ÉN LOBBIZTAM KI, JÓ ÉRTELEMBEN. SZAKMAILAG VALÓSZÍNŰLEG JÓ VAGYOK HOZZÁ.

 

Amúgy érdekelne, hogy ilyen hatalmas összeg mire fordítódik fő vonalakban?

Miklós, kérlek ne mondd azt, hogy mindez kiolvasható a honlapodból, lévén való igaz, hogy az rendkívül kiterjedt, de bevallom, nekem kissé túlzsúfoltnak tűnik, és nem igazán tudok benne eligazodni.A LAKOSSÁGI ÉS CÉGES ÖNKORMÁNYZATI SZOLGÁLTATOK EGYSZERŰSÍTÉSE, GYORSÍTÁSA, ÁTLÁTHATÓVÁ TÉTELE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ OTTHONI, MUNKAHELYI SZÁMÍTÓGÉPES ÜGYINTÉZÉSI LEHETŐSÉGEKRE. A HIVATAL BELSŐ FOLYAMATAINAK ELEKTRONIZÁLÁSA (IKTATÁS, ÜGYKÖVETÉS, STB). AZ ÜGYFELEK PÉLDÁUL AZ INTENETEN KÖVETHETIK AZ ÜGYEIK HATÁRIDEJÉT ÉS KÖZBEN AZ ÜGYEIK ÁLLÁSÁT.

 

Például egyszerű mezei érdeklődőként én a www.baja.hu és a www.bajavaros.hu honlapokat látom olyanként, mint amelyek elképzelésem szerint felélik az ilyen összegeket. Biztos van más szegmens is, de azt te tudod leginkább. Mi emészt fel ilyen rengeteg pénzt, hiszen ezek esetében nem új dolgok bevezetéséről van szó, hanem meglévők fenntartásáról?

Miklós, itt nem folyik "túlköltekezés"?NEM, ITT IRRACIONÁLIS, GAZDASÁGTALAN  VÁROSSZERVEZÉS, VÁROSMŰKÖDTETÉS, VÁROSFEJLESZTÉS, VAGYONGAZDÁLKODÁS FOLYIK, AMIT RACIONALIZÁLNI KELL.

 

Már olyant is hallottam, hogy ennyi pénzzel könnyű szinte minden létező regionális médiában folyamatosan jelen lenni, no de ez bizonyára csak afféle sanda beállítás.

VALÓBAN A POLGÁMESTER FOLYT, FOLYIK MINDEN CSAPBÓL. NA ÉN ALIG SZERETNÉK SZEREPELNI, HA ÚGY DŐL EL A KÉRDÉS, MERT VANNAK KÉPVISELŐK, ALPOLGÁRMESTER, HIVATALI DOLGOZÓK ÉS MINDENKI AZT ADJA ELŐ, AMIHEZ A LEGJOBBABN ÉRT.

 

ÜDV MIKLÓS

 

 

Előzmény: Mijo (27)