Gyávaság, alattomosság, kicsinyes bosszúért lihegés, halottnak rugdosása, majd lapítás, sunyítás marad idelent.”

 

Ezt írtam. Erre jött a válasz: „te azt gondolod, ő meg nem ezt gondolja”.

 

Vásárhelyi ugye azt gondolja, hogy nem helyénvaló dolog hatmillió embert elgázosítani, más pedig másként gondolja. Mi itt a probléma? Már hogy van arra nézvést is racionalitáson alapuló konszenzus, miszerint embereket nem nagyon ölögetünk, népeket, fajokat nemigen irtogatunk?

 

kedves kívül,

 

nagy butaságokat beszélsz, túl azon, hogy a klasszika-filológusi képzettséget is bevarrtad a gyűlölt és lesajnált dolgaid nagy patchworkjébe. Amivel semmi baj, nagyobb sületlenségeket is írtál már, meg ahogy ismerlek, fogsz is.

 

Először is a hitlerájjal és a holokauszttal előjönni egy nem arról szóló vitában  azonnal diszkvalifikációt kellene maga után vonnia. Az érveidnek nem  az abszolút gonosz metaforájával összevetve, hanem saját értelmezési tartományukban kellene megállniuk a helyüket.

 

Tegyük fel, te itten publicisztikát imitálsz. Társadalmi életünk visszásságait tűzöd tollhegyre, vagy mittudomén. Ebben a közegben igenis az a megfelelő magatartás, hogy az egyik is elmondja a véleményét, meg a másik is, aztán az olvasó majd eldönti, melyiknek hisz jobban.

 

Megírhatod egész nyugodtan, hogy mondjuk te szeretnéd, hogy ismét vezessük be az emberevést vagy hogy ellenkezőleg, mindenki legyen vegetáriánus. Nagyszerű. Más meg megírja, hogy szerinte nem ezt kell tennünk, esetleg kifejti, hogy miért gondolja ezt így. Azzal az ügy el van intézve, aki elolvassa, majd eldönti, kinek higgyen, netán hozzáfűzi a maga érveit. Aztán a szerkesztőség majd lezárja, mint a kesudióvitát.

 

Na de te itten Vásárhelyi Máriát hívod tetemre.

 

Egyrészt azzal, hogy mondja meg, mit érzett ő meg esetleg közös barátaik Eörsi véleményeiben. Már ugyan miért mondja meg ő ezt teneked? Mi lesz akkkor, ha megmondja? Helyre fogod igazítani, hogy ezen nem kellett volna megsértődnie? Na de hát megsértődött, ez a történelem egy megmásíthatatlan ténye, legalábbis erről számol be, és ezt te nem fogod tudni ellenőrizni, márminthogy tényleg megsértődött-e vagy pedig éppenséggel katartikusan felmagasztosult, úgyhogy be kell érned ennyivel.

 

Pláne, hogy azt írod a másik fejedeel vagy middel, hogy amúgy nem érdekel, hogy Vásárhelyi olvasta-e megsemmisítő bírálatodat, miszerint ő nem sértődött meg....

 

Aztán megírod, hogy Vásárhelyi Mária ilyen meg olyan. Hogy gyáva és alattomos és kicsinyes bosszúra vágyik és így tovább. Ez szigorúan a vélelmek közege. Megírtad, kész. Vásárhelyi nyilván nem ezt gondolja magáról, tehát ő másképp gondolja. Mit lehet ezen érvelni? Vagy egy kívülállónak mit lehet ezen érvelni?

 

Ezek nem érvekkel alátámasztható vagy cáfolható állítások, hanem a te érzelmeidnek az emanációi, meglehetős primitíven odafröcskölve. Most írjam meg, hogy "de Vásárhelyi nem is gyáva, mert a saját szememmel láttam, hogy kimentett egy hadihajót a Balatonból"?

 

Aztán meg azt állítod, hogy "halottakról vagy jót, vagy semmit". Na most ez ellen megint nem lehet miképpen érvelni. Ez egy mondás, amit lehet elfogadni meg lehet nem elfogadni. Én például nem fogadom el, egyrészt, mert az eredetije nem is így szól, ez egy buta változata, na de nem akarlak pillefingszerű lateinerségekkel terhelni, másrészt én ezt hipokrízisnek gondolom, és személy szerint hitelesebbnek érzem azokat a megemlékezéseket, akár sírbeszédeket is, amelyekben az elhunytat a megemlékező valós események és valós érzelmek közegébe helyezi el, nyilván nem naturalistán ócsárolva, de nem is megmaradva a legjobb atya, a legnagyszerűbb férj kategóriáiban.

 

Te meg másképpen gondolod. Ez ismét nem közelíthető meg érvekkel, mármint az, hogy te másképpen gondolod a dolgot, mint én vagy mondjuk, mint Vásárhelyi. Megírtad, rendben van és ezzel kész.

 

Na hát ennyi történt.