A szilíciumdioxid, SiO₂. A kristályos szilíciumdioxid a természetben három módosulatban fordul elô. A közönséges hômérsékleten állandó, s ennek megfelelôen legelterjedtebb módosulat a kvarc, mely a hatszöges rendszerbe tartozó prizmákból és piramisokból álló kristályokat képez. A víztiszta kvarcot hegyi kristálynak vagy máramarosi gyémántnak nevezik, mangán- és vasvegyületek által ibolyára festett fajtája az ametiszt, sárgára színezett kvarc a citrin, a szerves anyagoktól szürkésbarna féleségei füsttopáz néven szerepelnek mint féldrágakövek. Vasoxidtól barnára vagy vörösre festett és a szennyezésektôl többé-kevésbbé átlátszatlan kvarc az onyx, az achát, a jászpisz, a kalcedon stb., melyek legnagyobb része nem síklapok által határolva fordul elô. A kvarc számos eruptív kôzetnek (gránit, porfir stb.), továbbá kristályos palának alkatrésze. E kôzetek elmállása után az apró kvarckristálykák a folyókba és a tengerbe jutnak. A tenger pedig a közben többé-kevésbbé gömbölyûre koptatott kvarcszemecskéket homok alakjában részben újra a partra veti. A tengeri homok tehát többé-kevésbbé tiszta kvarc.

A megalitikus világcivilizáció képviselői föld- és kőépítményeikkel megteremtették a kozmosz rendjét az itteni világban (pl. Glastonbury zodiákus, Stonehenge, Chaco-kanyon stb.) és egyesítették az ég és a föld energiáit.