Vannak ismerőseim, akik interneten kerestek – és persze találtak is – maguknak társat.

 

Az egyik talált egy olyan társat (mindketten közel 50 körül), akivel aztán több, mint 2 évig élt együtt és semmi baj nem lett volna, ha a nő kamaszgyereke nem robbantja végül szét a tartósnak ígérkező viszonyt. Aztán az ismerős tovább keresett és végül talált egy másikat, akivel most együtt él és van egy gyerekük is már.

 

A másik (nő) időről-időre keresgél, de sok év alatt sem bírt leakasztani egy normális pasit magának; időnkét talál magának valakit, de egy hónap, pár hét múlva szétmennek; gyanítom, itt a nő (közel 40) meglehetősen pokróc és kérlelhetetlenül makacs viselkedése miatt, mivel semmilyem kompromisszumot nem képes kötni, valósággal elmarja maga mellől az embereket.

 

Aztán van két olyan ismerős, akik nem is egy kifejezetten társkeresőn, hanem itt, a fórumon, beszélgetés közben ismerték meg egymást annyira, hogy mostanság már látszólag boldog párkapcsolatban élnek.

 

Van olyan ismerős (férfi), aki csak újabb és újabb skalpokra vadászik és meglehetős sikerrel talál magának a 40-es korosztályban szeretőket, egyéjszakás futó kapcsolatokat

 

---

 

Én is azt hiszem, az internetes ismerkedés legfeljebb egy újabb csatorna, ami hozzáadódik az eddigi lehetőségekhez és lehet jól vagy rosszul használni.
Nem hiszem, hogy receptet lehetne adni arra, hogy érdemes (ki)használni, de azért amolyan „ökölszabályokat” nyilván fel lehet állítani.

Én – ha ismerkedni akarnék – minden lehetséges csatornáját kihasználnám az internetnek – úgy a chat-fórumokat, mint akár a HUSZ-t meg persze a kifejezetten ismerkedésre, párkeresésre nyitott oldalakat.

Nincs mit azon csodálkozni szerintem, hogyha az ember hirtelen azzal szembesül, hogy az, aki talált, másokkal is próbálkozik – hiszen én is ezt tenném; amíg csak beszélgetnék vagy csupán felszínes viszonyt tartanék fenn egy interneten megismert emberrel, addig én magam is beszélgetnék, ismerkednék másokkal is – akkor  más miért is ne pont ugyanezt tenné.

Mondjuk feldobnék egy hirdetést, amire többen jelentkeznek – azok közül nyilván mindenkinek válaszolnék, akiben esélyt érzek – ily módon könnyen előfordulhatna, hogy valakivel épp ismerkedem és egy kocsmában sörözgetek, miközben egy másik felhív, hogy na mikor és hol találkozzunk. Kellemetlen lenne, de könnyedén előállhatna ilyen helyzet és persze nem tudom mit csinálnék, ha az, akivel találkozom nem volna túl szimpatikus és le akarnék lépni.

 

Talán azt lehetne csinálni – csak ez eléggé „durva” megoldás, ami egy ismerőssel esik meg – mondhatni rendszeresen – hogy kellő mennyiségű levél és fényképes egyeztetés után elmegy az első randira, ahol is a nő ránéz és ott helyben, az utca közepén azonnal közli, hogy „bocs, de valahogy nem ilyenre számítottam, nem jössz be ránézésre, szia” – és sarkon fordul és eltűz. Mondom, többször is megesett vele – de erre legalább azt lehet mondani, hogy gyors és őszinte megoldás; meglehet, mindenkinek így kellene tennie – bár azt hiszem, azért a sima „ránézés” azért kevés ha valaki tényleg valami komolyabb kapcsolatra vágyik.

 

Az az érzésem, hogy az internet (persze lehet, hogy öreg vagyok és az élet ma már minden szinten ilyen) kicsit gyorssá és felettébb felszínessé teszi az ismerekedést. Egy chat-fórumon például gyors, rövid, velős megjegyzések vannak, tele rövidítésekkel, egyezményesen kialakított, „szabványos” helyesírási hibákkal; egyszerűen nincsen idő arra, hogy normális mondatokat írjon valaki, kifejtse valamiről a véleményét, mert elszalad mellette a téma – túl gyors.

Itt a HUSZ-on sincs erre lehetőség, az emberek egy-egy hosszabb hozzászólást már nem olvasnak el, a színtiszta lényeg, a tények érdekesek – hadd pörögjön a világ.
Így aztán elég nehéz valakit behatóbban megismerni; talán akkor lehet, ha valakire „utazik” az ember és megnézi, milyen fórumokban „önmegvalósul” és a legkülönbözőbb témákhoz mit is szólt hozzá.

 

Én – ha megtetszene valakinek a stílusa – akkor írnék neki levelet és megpróbálnék vele minél többet kommunikálni, megpróbálnék belőle minél több információt kihúzni. Hogy ez mennyire nehéz és mennyit hazudoznak az emberek (én magam is persze…:))…illetve: :(((((), arra még egy rövid történet:

 

----

 

Egy ismerős (nő) észrevette, hogy a szeretője elkezdte kicsit unni(?) őt és ezért elkezdett az internet egy párkereső fórumon ügyködni. Nosza, fellépett ő is oda és olyan paramétereket adott meg, hogy a pasi rácsattant azonnal és elkezdte ott hülyíteni. Az egy dolog, hogy a pasi letagadott 10 évet az életéből, meg a körülményeiről is össze-vissza hazudozott, de még róla is csupa hazugságot mondott – kezdve attól, hogy eleve letagadta a relatív foglalt voltát egészen odáig, hogy mindenféle tragikus szerelmekről és sajnálnivaló életről számolt be.

Ez nem volt elég az ismerősnek, megkért engem, hogy lépjek fel nőként és hülyítsem én is a pasit. Elég jellemtelen alak vagyok – no meg az ismerőst is kedvelem – nosza felléptem mint komoly kapcsolatra vágyó nő abba a párkereső fórumba.

Tapasztalatok:

 

Az emberek el sem olvassák, a reglapot – vagy padig vaktában próbálkoznak, hátha bejön valami.

A reglapmon kifejezetten komoly kapcsolatról írtam, érzékeny lelkűnek vallottam magam, aki először csak ismerkedni, barátkozni akar, de tudatosan hosszú távra szóló kapcsolatot akar és kifejezetten megírtam, kíméljenek a csak szexuális kalandra vágyók. Műveltnek, diplomásnak mondtam magamat, olvasottnak és olyannak állítottam be magamat, mint akit a komoly zene érdekel, aki múzeumokba jár – tehát ha úgy tetszik, sok ész nem kellett ahhoz szerintem, hogy valaki lássa, itt egy 40 éves nő, aki okos, jólszituált, határozott ám gyengéd, a zsengébb versenyzőket észben, pénzben lemossa a pályáról és egyértelműen hosszú távra keres komoly és független társat.

 

Na, ehhez képest kaptam rögtön 3 álló farkú képet fiatal versenyzőktől, aki felajánlották igen tekintélyes szerszámukat népgazdasági hasznosításra és mindenféle szexuális gyönyöröket ígértek.
Kaptam néhány minősíthetetlenül primitív levelet – ami nem ocsmány volt, nem is szexuális felajánlkozás, hanem egyszerűen ostoba, helyesírásilag nem értékelhető levelek voltak.

Komolyan mondom, az ismerős interneten ügyködő bejelentkező levele – mert perszehogy rámcsattant egy-két nap után – üdítő kivétel volt (majdnem beleszerettem a végén….:)))

Az egyiknek, aki annyira felhergelt, hogy ilyen primkó módon hogy lehet bejelentkezni meg is írtam udvariasan, hogy bocs, de aki magyarul nem tud, azzal nem tudok mit kezdeni.
Na, amit erre kaptam, azt nem teszi ki az ember az ablakba…..

 

Szóval közel s távol csak az ismerős ismerőse volt, aki potenciálisan szóba jöhetett volna a levelei alapján – már ha nem tudtam volna ugye, hogy amiről ír, annak legfeljebb a 10%-a igaz – kezdve a életkorától egészen az anyagi helyzetéig – hogy a függetlenségéről ne is beszéljünk, merthogy lazán letagadta, hogy lenne felesége.
De még ő sem volt hajlandó túl sokat írni magáról; egyszerűen rövid leveleket írt, mindenképpen minél előbb találkozni óhajtott velem, a feltett kérdések legalább felét válasz nélkül hagyta – mintha csak nem olvasta volna a leveleimet, vagy nem akart volna normálisan kommunikálni, vagy úgy találta volna, hogy nincs idő itt levélben egymást megismerni.

 

Nem tudom, ha nő vagyok és  beleegyezek valami találkozóba, miképpen magyarázta volna meg, hogy miért 60 éves és nem 50 – mint azt állította és mit mondott volna arról, hogy miért is nem mesét arról az aprócska tényről, hogy van egy felesége, akit a legkevésbé sem óhajt elhagyni és csak amolyan „alkalmazás-szinesítésnek” kellek az életébe.

No, sokat nem szórakoztam a végén, mert elegem lett a pasi hazudozásaiból és az ismerősnek is mondtam, hagyjuk a fenébe.

 

Nem tudom, ha nekem lenne olyan problémám, hogy itt, így akarnék párt találni, mit is csinálnék.
Az biztos, hogy óvatos lennék, mielőtt teljesen kiadnám magamat, de addig különösen vigyáznék, amíg belemennék egy első személyes találkozóba.

 

(bocsánat a hosszú hozzászólásért)