Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
És másik csillag, másik szerelem
És nincsen, aki megszabja nekem,
Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek

Miféle kínban, szenvedélyben éljek,
Kinek a szemére függesszem szemem,
És kinek a kezétől gyúl ki testemen
A láz, miféle éjben él a lélek

S miféle fényben fürdik boldogan
Mert nincs előre elrendelve semmi,
Hogy kit kéne gyűlölni és szeretni

S ha sorsa van, választott sorsa van
Mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
De nem azért, mert másként nem tehettem

(Markó Béla: Számadás előtt)