"korábban egyébként még nem szerepeltek az európai mezőkön!! és teljesen különböztek mindenkitől"
Már az 1547-es schmalkaldeni háborúban harcoltak magyar könnyűlovasok a Habsburg hadakban,
én azt, hogy újdonság volt a huszár magyar formája a 18. század ban értem
márpedig azok a huszárok teljesen más harcmodort, fegyverzetet, sőt ruházatot jelentettek mint a korábban megismertek
én az újdonságot ebben vélem felfedezni
és ezt az is mutatja, hogy az első nagyobb háború után, melyben pedig csak kevesen voltak jelen, alig párezren, majdnem mindenki lemásolta, és igyekezett magyarokat huszárként zsoldba fogadni
így még a háborúban a franciák is állítottak ki huszáregységet
Tehát a magyarországi könnyűlovasság korántsem volt egyedülálló ebben az időszakban.
ilyet nem is írhattam volna, nem is írtam
-------------------------------------------------------------------------------------------------
a 18. század eleji lovasság
többnyire a mell/ hátvértet viselő vértesek képezték az ütőerejét
nehéz kardot (inkább vágásra jó) pár pisztolyt, és rövid karabélyt hordtak
fejfedő, főleg a századelőn még sisak, majd azt is elhagyva (-2-3 kg súly a fejnek!!)
egyszerűbb sapkára váltottak
harcab:
elég nagy számuk, és a könyebb , azaz kevesebb páncélzat miatt jóval mozgékonyabbak, mint korábban
alkalmazásuk a tömeges lovastámadás által keltett pszihikai hatás, és hogy nehéz lovakkal törtek a főleg alacsony osztályból verbuválódott gyalogságra
nem mindíg vált be, de ha csak egyszer is sikerült,....
a korabeli tüzérség rendszerint képtelen volt megállítani őket, mivel többnyire szétszortan használták az ágyúkat, illetve már a gyalogsági áttörést használták ki, vagy az összevont ellenséges tüzérség nem tudott kellően odahatni
dragonyosok
tuljadonképpen a 17, század kendvenc fegyverneme
a gyalogságéval azonos, vagy kicsit könnyebb puskákkal szerelték fel, és gyalogos / lovas harcra is kiképezték, így egy pár pisztolyt ők is kaptak a nyereg elé + a nehéz "pallost" csak az oldalukon +nagyobb tölténytáska
ez a kettős kiképzés azonban olyan nehézkes, hosszadalmas volt hogy a század közepétől már a lovasharcot helyezték előbbre, és karabély váltotta a puskát
ellenben minden lovasság kapott egy kis gyalogkiképzést, bár fegyvereik, gyakran öltözetük sem tette ezt igazán lehetővé, ám bármikor megeshetett olyan helyzet ahol szükségessé vált ez
itt megjegyzem, hogy a magyar huszárok is ezért (is) lettek kedveltek, mert gyakran lórólszállva ütöttek rajta az ellenség őrségén / raktárán (lovon nem lehet lopakodni :):):)
röviden ennyi, kihagyva egy rakás kísérleti lovasságot (lovas-gránátos, lovas vadász stb)
ulánusok
az oroszokat és a lengyelekt leszámítva nem használták európában csak a 18, száad végén
ez egyébként csak akkor jött divatba, amikor elment a hadvezérek esze, mert a kopja használatát hihetetlen nehéz jól megtanulni olyannak aki nem gyerekként kezdi
pl. 1848-ban Bábolnánál a meglepetésszerűen magyar gyalogságon rajtaütő osztrák lovasságból az ulánusok sem a pikával döfködtek, hanem pisztollyal lőtték a futókat