Kedves Kriszti!

bár már emailben , remélem, megaadtam a választ a kérdésedre, de, hogy más se maradjon válasz nélkül ide másolom.

Az biztos, hogy lehet ugyanannyira szeretni két gyereket, de nem biztos, hogy ugyanúgy. A második gyermeked anyjának is meg kell születni benned, és az nem ugyanaz az anya lesz, mint az első gyermekedé. Például fontos különbség, hogy az első gyerekednél még nem volt gyermeked. Valóban, amikor a második gyerek megszületik már lakik egy gyerek az ember szívében, és helyet kell csinálnunk a másik számára is. De ebben az "új" gyerek is segítségünkre lesz majd. Nincs abban semmi csodálkozni való, hogy nehéz elképzelni, hogy hogyan fér be még egy gyerek. De befér, csak hagyni kell neki időt. El kell fogadnunk, hogy a nagyobbik Picinek valóban veszteség, hogy elveszti egyeduralkodóságát, azonban nyer egy tesót, aki, ha jól alakul a kapcsolatuk (és ebben a szülőknek is nagy a felelőségük) egéz életében szövetségese lehet. De kezdetben való igaz, hogy inkább rossz, mint jó, ha valakinek kistesója születik. Azért sem nagyon értem soha, ha valakinek a tesót ajándékba szánják (:

Nekem sem volt könnyű elfogadnom a kezdetekben, hogy két gyerekes anyuka lettem. Az első hetekben inkább csak kötelességből szoptattam és gondoskodtam Bálint fiamról. Folyton csak az érdekelt, hogy az akkor két éves Julcsa lányom jól van-e, nem viseli-e meg tulzottan, hogy tesója született. Aztán úgy a harmadik héten egyszercsak belémhatolt, hogy van egy fiam is. De jó! És azóta töretlen a szerelem, vagy inkább csak egyre növekvő. És a lányomat sem szeretm kevésbé, sőt egyre büszkébben dagad az anyai mellem, ahogy látom milyen okos, jó szívű kislánnyá cseperedik...

üdv: Judit