pROF Creative Commons License 2006.07.24 0 0 134177
Így van, janimacihoz hasonlóan én is mélységes hálával tartozom a szervezőknek, hogy elengedtek bennünket az utolsó utáni sokadik pillanatban. Szerencsére csak az első 1-2 ellenőrzőpontot kellett még nyitvatartaniuk miattunk, utána már sikerült felhozni magunkat limitidőn belülre.
Nekem ez volt a 2. Gázlóm, viszont a legelső hosszútáv. Az útvonal és a szervezés is nagyon tetszett, szerencsére társaság is akadt :) Janimacival vágtam neki, (ő vitt le magával, melyet szintén köszönök,) aztán Kivi jött velünk egy ideig. Fodor tanyánál utolértük Vilardékat, bár ezt egy sajnálatos baleset segítette elő inkább, nem mi voltunk ennyire gyorsak. Velük volt Henger is. Innen többé-kevésbé ezzel a csapattal haladtam végig, bár Kőris-hegynél Henger lelépett, majd Vinyénél Vilard és egy társa is elköszönt tőlünk.
A Kőris-hegy megmászását még nagyon élveztem. Aztán azt hiszem a vinyei pihenő számomra túl hosszú lehetett, mert onnan elindulva már erősen küzdöttem, még a könnyedebb szakaszokon is. A gázlóktól először kicsit megszeppentem, sose mentem még át ilyenen, de aztán gyorsan megtetszettek. De azért jobban örültem az alacsony vízállásnak :)
A Bakonybél utánai utolsó nagy mászás viszont végképp kiütött, kb a 3/4-éig sikerült értelmes tempóban haladnom, utána jött a kalapácsos ember...
A nagy aszfaltos lejtőtt azért még megpörgettük, nekem 71,4-et mutatott a max.
Janimaci az elején azzal bíztatott, hogy eddig a leglassabb teljesítése is bruttó 7 óra körüli volt, hamar megleszünk. Ehhez képest végül szinte pontosan 10 óra alatt értünk be :) (Nettóban mondjuk valóban 7 óra jött össze.)
Előzmény: janimaci (134173)