Chartres

Kőszent mozdul meg oszlopán, nyolc óra már,
s tompa fény hulló sötétre vár.
S hang szól magasból: testben éltem én,
de mégsem test szerint vitézkedém.

Éj leskedik; a szent beáll a sorba
holt kőnek újra most. Az álla csorba.
Vihar harapta ki, vagy vasfogu pogány?

Eltűnt.
Kezében tábla volt és fény a homlokán.