1969. július 1-jén születtem, születésemtől fogva Baján élek. Édesapám, Révfy Tivadar francia-német szakos tanár, tanított angolt és könyveket is fordított. Baja több középiskolájában dolgozott, sokáig a III. Béla Gimnáziumban és a Bányai Júlia Szakközépiskolában, majd a Vízügyi Főiskolán fejezte be aktív pályafutását, jelenleg nyugdíjas. Édesanyám, Tóth Krisztina magyar és szerb-horvát szakos tanár, pályájának jelentős részében a III. Béla Gimnáziumban tanított, majd a Tanítóképző Főiskolán, ő is nyugdíjas már. Harmadik, tiszteletbeli szülőként tekintek nevelőapámra, Bernschütz Lacira, akivel édesanyám - szüleim válását követően - megosztotta életét. A Központi Általános Iskola elvégzése után a III. Béla Gimnáziumban érettségiztem, ballagáskor kiérdemeltem a „kiváló tanuló, sokoldalú ember” kitüntető címet. Ezt követően egy évig sorkatona voltam előfelvételisként, majd 1988-1993-ig a JATE Állam- és Jogtudományi Karára jártam Szegeden. - Mi vitte a jog irányába?

- Alapvetően humán érdeklődésű ember lettem, amit elsősorban a szüleim szakmai irányultságának és életfelfogásának köszönhetek, csakúgy, mint politikai beállítottságom alapjait. Ha jól belegondolok, az, hogy humán szakmát fogok választani, az általános iskolában még nem dőlt el, ugyanis a horgászat szeretete nyomán hetedik osztályos koromban még halbiológusnak készültem… Aztán egyértelműen a magyar és történelem érdekelt a legjobban, ezen kívül tanultam nyelvet is. Majd a gimnáziumban el kellett dönteni, hogy merre menjen az ember, a szüleimet nem akartam követni a pedagóguspályára, így humán beállítottságú lévén „adta magát” a jogi pálya. Ennek a szakmának egyébként, mint mindegyiknek megvannak a maga páratlan szépségei és természetesen árnyoldala is van.

- Ügyvédként hogy alakult a pályája?

- 1993. elején vettem át diplomámat, majd mindjárt munkába álltam ügyvédjelöltként dr. Bernschütz Sándor ügyvédnél, ahol saját irodám megnyitásáig bojtárkodtam. Joghallgatóként, majd jogászként a nyolcvanas évek legvége, a kilencvenes évek eleje nagyon izgalmas volt, ugyanis együtt tanultuk a szakmát a tanárainkkal, semmiből nem volt könyv sem, amiből készülhettünk volna. Vadonatúj jogintézmények nőttek ki a földből, a jogot nem lehetett a politika nélkül szemlélni. Aztán a gyakorlatban jött a mélyvíz: kárpótlás, szövetkezetek átalakulása, felszámolás, privatizáció stb. Ezidőtájt már nem volt könnyű a jogi pályán elhelyezkedni, nekem szerencsém volt, mert ügyvédjelöltként főnököm kezdettől fogva komoly feladatokat bízott rám, és jó közösségben dolgozhattam. Akkoriban fel sem merült, hogy esetleg bíróságra vagy ügyészségre, netán a közigazgatásba menjek. Egy biztos pont volt elhelyezkedésemben: vissza akartam jönni Bajára, mert már egész fiatalon lokálpatrióta lettem, nagyon megszerettem szülővárosomat. Egyetemistaként is - sok társammal ellentétben - rohantam haza Bajára, és irány a víz… Itthon pedig volt egy lehetőségem az ügyvédi pályán elindulni, amibe bele is vágtam. Később előfordult, hogy gondolkodtam azon, a bírói hivatás nem lett volna-e szerencsésebb számomra, de komolyan sosem terveztem pályamódosítást. 1997. eleje óta vagyok egyéni ügyvéd, úgy gondolom, hogy ezen az egyébként nagyon nehéz, de szép pályán sok siker ért. Sok ügyet megoldottam és csak keveset vesztettem el, rengeteg embert ismertem meg. Ebben a szakmában minden új ügy újabb és újabb kihívást jelent az ember számára, hiszen minden nap úgy megy be az irodába, hogy van mit megoldania, elintéznie.

- Mikor és miért kezdett a politikával foglalkozni?

- Már a gimnáziumi évek alatt érdekelt a politika. Szüleimet finoman szólva sem lehetett a korábbi szocialista rendszer hívei közé sorolni, a régi „besorolás” szerint apám - nagyapám korábbi főjegyzői titulusa miatt - „osztályidegen”, míg anyám délvidéki sváb származása miatt „egyéb” kategóriába került. (Egyiküket sem vették fel elsőre az egyetemre…) Ebből a szempontból szerencsém is volt, mert ifjonc fejjel egy picit átláttam a meghamisított történelemkönyveken, és a Szabad Európa Rádió, valamint egy-két olvasmány és nem utolsó sorban szüleim elbeszélései jóvoltából másképp tekintettem a politikára, mint sokan mások. Az egyetemen aztán újra több politikai hatás ért. Rögtön a kezdetekkor volt szerencsém együtt menni a tömeggel a múzeum lépcsőjére a Klauzál térről 1989. március 15-én, és meghallgatni az akkor „forradalmárnak” számító Király Zoltántól az éppen aktuális 12 pontot, majd alig egy évre rá átélni az első szabad választásokat. Doktori disszertációmat is politikai témából, a magyar választási rendszer sajátosságaiból írtam és védtem meg. Ügyvédi pályám elején nem politizáltam, majd 1998-ban felmerült esetleges önkormányzati képviselő-jelöltségem, amit akkor friss családos mivoltom miatt nem vállaltam. Aztán, 2002-ben a polgári oldal váratlan országos vereségét követően jelentkeztem a bajai FIDESZ-szervezetnél, és az őszi választásokon sikerült megnyernem egyéni választókerületemet, így azóta helyi önkormányzati képviselő vagyok.

- Miért éppen a FIDESZ-t választotta?

- Nem volt kérdés, hogy melyik oldalon szállok be a politikába. A polgári politizálás egysége érdekében ez a párt, majd szövetség tett messze a legtöbbet a rendszerváltás után. Ráadásul a FIDESZ fejlődése, liberálisból konzervatívvá válása – amit utóbb sokan tévesen pálfordulásnak tartottak – pontosan egybeesett az én személyiség-fejlődésemmel. (Az ember tizen- és huszonéves korában szeret a legjobban lázadni, és azt hiszi, hogy emiatt liberális…) Én most már egyértelműen konzervatív beállítottságú embernek tartom magam, mert meggyőződésem, hogy a mai globalizálódó, értékvesztett világban egyetlen forradalmi tett van: konzervatívnak lenni. Következetesen képviselni azokat a hagyományos értékeket, amelyek életünkben a legfontosabbak, és amelyeket mostanában igyekeznek velünk elfeledtetni… A ciklus kezdetétől fogva kettős tisztem van a városi politikában. Egyrészről - ha úgy tetszik szakpolitikusként -, elnöke vagyok az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottságnak. Ami pedig a politikai testületi munkát illeti, vezetem a hét tagú FIDESZ Polgári Összefogás Frakciót. A frakcióvezetés nem könnyű feladat, integráló, összetartó erő kell ahhoz, hogy több ember véleményét egy irányba lehessen terelni, fel lehessen oldani a véleménykülönbségeket. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy a frakcióban nem volt olyan kiélezett politikai nézetkülönbség, amire nem szívesen gondolnék vissza. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ellenzékben könnyebb szabad teret engedni az önálló véleményeknek, mint a várost irányító politikai erő képviselőcsoportjában… Frakcióvezetőségem a külvilág számára azt jelentette, hogy én „látszottam” a legjobban, hiszen én nyilatkoztam a legtöbbet, az én arcommal és véleményemmel találkozhattak a bajaiak a leggyakrabban ebben a ciklusban - városházi ellenzékként.

- Mit jelent az Ön számára a polgármester-jelöltség?

- A polgármester-jelöltségre nagyon sokan bíztatnak, többek között ezért is vállaltam azt el. Szerintem Baja város polgármesterének lenni nagy felelősség. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a város jelenlegi pénzügyi helyzete nagyon rossz, így rövidtávra nem lehet paradicsomi állapotokat ígérni a bajaiaknak, sőt alighanem több olyan intézkedést is meg kell tenni, amit a jelenlegi városvezetés mindmáig halogatott… Célkitűzéseimről nagyon röviden annyit szeretnék csak jelezni, hogy Baján mindenekelőtt szemléletváltozásra van szükség. A valamit „hogyan lehetne megoldani” kérdés feltételére a „miért nem lehet” válasz helyett. Sok olyan lépés megtehető Baja érdekében, amely temérdek pénz hiányában is javíthatja a város lakóinak közérzetét. Véleményem szerint ugyanis nagyon fontos dolog az, hogy az itt élők jól érezzék magukat városukban, és joggal legyenek büszkék arra, hogy ők bajaiak. Ezen kívül pedig támaszkodni kell a város hagyományaira, kultúrájára is…

- Hallhatnánk néhány szót a családjáról, szabadidejéről?
- Családos ember vagyok, feleségem, Villő pedagógus. Három gyermekünk van, Laura és Miklós negyedikes és másodikos iskolások, a kisebb fiam, Andris pedig kiscsoportos óvodás. Szabadidőmet - amiből egyre kevesebb van – igyekszem a családomra fordítani, továbbá aktívan sportolok, és ha tehetem, a vízre, elsősorban a Dunára megyek. Gyerekeim versenyszerűen úsznak, sőt Miki egyidejűleg kosarazik is, így majdnem minden hétvégére jut egy-egy verseny. A bajai vízilabda csapat megalakulása óta részt veszek az edzéseken, a csapatkapitányság, mint a bajaiak közül a legidősebb játékosé, az én tisztem és felelősségem. Sajnos most térdműtétem miatt huzamos ideje sérült vagyok, így csak edzésre járok, a csapatnak az OB-II-es mérkőzéseken csupán a medence mellől tudok szurkolni. Ezen kívül kisgyerekkorom óta megveszekedett dunai pecás vagyok, gyerek- és ifjúkorom jelentős részét a Sugovica és a Duna partján töltöttem. Jelenleg is, ha tehetem, megyek pecálni, bár a folyó manapság tizedannyi halat nem ad, mint a „hőskorban”. A gyerekeket is igyekszem megfertőzni  a horgászat, a víz szeretetével, hiszen az élet egyik nagy adománya az, ha az ember a családjával együtt „kimehet a Dunára”…