Nézd alto.
1989-től, 1991-ig, ott voltam a sűrűjében.
Pontosan tudom, kik , mit, és sajnos azt is, hogy miért csináltak.
Tudod, azért egy jogállamban, már letöltendő "életfogytig"-ot kaphattak volna / most meg megjátszák a "tisztességes grál-lovagot", tetszelegnek, pózolnak a rivaldafényben. /
Tudod, a fene se törődne velük, ha legalább értenének ahhoz, amihez annyira ragaszkodnak, s a hatalomért feláldoznak mindent.
32 évet Ózdon éltem. 1980-ban elkezdődött Ózdon az, ami országosan, csak 1990-ben. / 15 000-en dolgoztak az ÓKÜ-ben 1980-ban. 1987-ben, amikor eljöttem onnan, már csak 5 000 voltak / Kpatunk ízelítőt abból, milyen egy "vérvörös kommonista" ha a hatalmát félti. Tudod, ami ott volt, gyalog-galop, ahhoz képest, amit 1990 után műveltek / legvérmesebb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy emberek ilyen mélyre is lesűlyedhetnek. - Ők, megtették, s amint a mostani példa is mutatja, még azon is túltesznek- /
Mond, minek kell még bekövetkezni ahhoz, hogy levonják a következtetéseket, s lemondjanak, átadják az irányítást olyanoknak, akik értenek is hozzá, s főleg, tisztességesek.
Még finoman is fogalmaztam. Gondolj bele, a csehek, akik legalább úgy ismerik a "közös múltunkat" mint mi, " a pokolba Budapesten keresztűl vezet az út " fogalmaztak tegnap. / dolgoztam cseh szakemberekkel együtt, s hidd el, nem túloztak /
Kifejtenéd kérlek bővebben msz. "Rajtuk kívűl mindenki normálisan tudta átadni a hatalmat. A fiúk nem"
Az igazat megvallva, engem a "normálisan " jelentése érdekelne, a Te olvasatodba.
breien