Legalább az egyiknek hirtelenjében utánanéztem. Úgy látszik, a K/Ar-módszert újabban már néhány ezer (akár 2000) évre visszamenőleg is használják.

 

 

Válas György:

 

„A geológiai kormeghatározás évtizedek óta bevált pontos eszköze a kálium–argon-kormeghatározás. Ez azon alapszik, hogy az 1, 28 milliárd éves felezési idejű és a természetes káliumban 0, 012 %-os arányban előforduló természetes radioaktív K⁴⁰ izotóp elektronbefogással vagy pozitronemisszióval Ar⁴⁰ izotóppá válik. (A K⁴⁰-nek másik bomlási módja is van, béta-sugárzással Ca⁴⁰ izotóppá válik. Ez a bomlásterméke azonban nem választható el a természetes kalciumban úgyis nagy arányban jelen lévő Ca⁴⁰ izotóptól.) Kormeghatározás céljából hagyományos kémiai kvantitatív analitikai módszerekkel meghatározzák a vizsgált minta jelenlegi káliumtartalmát, ennek 0, 012 %-a a K⁴⁰-tartalom. Vákuumextrakcióval kihajtják a mintából az argont, és tömegspektrométerrel megmérik ezen belül az Ar⁴⁰-tartalmat. A K⁴⁰-tartalom és az Ar⁴⁰-tartalom arányából – a felezési idő figyelembevételével – meghatározható, hogy mennyi ideig zárta magába a minta a képződő Ar⁴⁰ izotópot, vagyis meghatározható a minta megszilárdulása óta eltelt idő, a minta geológiai életkora.

 

A kálium–argon-kormeghatározás pontosságát több körülmény korlátozza, elsősorban az, hogy a kálium és az argon mennyiségének a meghatározása egymástól lényegesen eltérő módszerekkel történik. Ezért dolgozták ki a kálium–argon-módszer továbbfejlesztéseként az argon–argon kormeghatározási módszert. Ennek során a vizsgált mintát nukleáris reaktorban gyors neutronokkal besugározzák. A természetes kálium 93,3 %-át kitevő stabil K³⁹ atomok egy része a besugárzás során gyors neutront elnyelve és protont kibocsátva Ar³⁹ izotóppá alakul, amely a természetben nem fordul elő. Így az Ar⁴⁰ és az Ar³⁹ aránya már az azonos kihajtási módszer és az együttes tömegspektrográfos mennyiségmérés során jóval pontosabban határozható meg, mint a kálium–argon-módszer során a teljes káliummennyiség és az Ar⁴⁰ aránya. Így a szükséges és ismert korrekciók elvégzése után a K⁴⁰ és az Ar⁴⁰ arányának a meghatározása is sokkal pontosabb.

 

Az argon–argon kormeghatározási módszer nagyon jól működik sok millió éves, több milliárd éves kőzetekre, sőt, jól vizsgázott az előemberleletek vizsgálatában is. A Kaliforniai Egyetem, Berkeley (University of California, Berkeley) és a Berkeley-i Geokronológiai Központ (Berkeley Geochronology Center) kutatói nemrég elhatározták, hogy megvizsgálják a módszer használhatóságát és pontosságát egészen rövid, évezredes időtávlatban is. Ellenőrző mintaként a Pompejiben lerakódott vulkáni horzsakövet választották, mert annak a keletkezési időpontját az ifjabb Plinius leírásából napra, sőt, szinte órára pontosan ismerjük. A mérés eredményeképpen kapott 1925ą94 éves életkor döbbenetes pontossággal egyezik meg a történelmi feljegyzésből ismert 1918 éves tényleges életkorral.

 

A kutatóknak ez az új eredménye egyrészt azt jelenti, hogy az argon–argon kormeghatározási módszer most már 2000 éves történelmi leletektől a Földnél is idősebb, 4,5 millárd éves meteoritok anyagáig fantasztikusan széles skálán ad megbízható kormeghatározást, másrészt azt, hogy a több milliárd éves minták korának meghatározására alkalmas argon–argon módszer ťösszeérŤ a történelmi időtávlatokban szokásos C¹⁴-, termolumineszcens és dendrokronológiai kormeghatározási módszerekkel, vagyis egységes időskálát kaphatunk a néhány éves mintáktól a több milliárd évesekig.”