lüketóni
2006.07.15
|
|
0 0
1049
|
Fényszárnyú szó
A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett, s mert segítette az emlékezet, kezdte szavakká alakítani a világomat. Mihelyt valami rajz őrizte, kép, megfogalmazás, rabom maradt az illanó varázs, és arany lett a nap boldogtalan bánata, boldog, teltfényű arany. Ezért szerettem meg a verseket, ezért aggattam tele csüggeteg lelkemet mások örömeivel: s hogy én is írtam, így vesztette el különbségét jó és rossz: gyönyörű lehet a kín, s nem én vagyok - a mű, a vers a fontos! És ez, ez nevelt félre: lassankint jobban érdekelt az életnél a róla mondható, a fényes Napnál a fényszárnyú szó.
/Szabó L. 158/
|
|