Lapierre nem indul hazai versenyén
A Forma 1-es Scuderia Toro Rosso versenyistálló hármas számú pilótája, Neel Jani fogja ismét helyettesíteni az Arden International versenyzőjét, Nicolas Lapierret a hétvégén megrendezésre kerülő francia futamon.
Mint ismeretes, Lapierre még a monacói verseny rajtját követően szenvedett balesetet, aminek következtében hátsérülést szenvedett. A hercegség utcáin lebonyolított futamot követően kénytelen volt kihagyni a silverstone-i hétvégét, és most pedig a hazai versenyén sem léphet még pályára. Az előzetes elmondások szerint a július végén megrendezésre kerülő hockenheimi versenyen lehet majd őt viszontlátni.
Az Arden istálló francia pilótájuk nélkülözése miatt a Renault Világsorozatban szereplő Alvaro Parentet hívta meg a kategória legutóbbi Paul Ricard versenypályán lebonyolított tesztsorozatára, de a portugál pilótának ezen a hétvégén Misanoban kell majd helytállnia.
„Természetesen nagyon sajnáljuk, hogy Nicolas nem versenyezhet Magny-Coursban." - nyilatkozta az Arden csapattól Mick Cook. „Mindezek mellett elmondhatom, hogy szépen gyógyul a sérüléséből, és ha minden jól megy, akkor Hockenheimben újra a pályán üdvözölhetjük majd." - tette hozzá reménykedve.
„Az előttünk álló hétvégén tehát Neellel fogunk együtt dolgozni Franciaországban, ahol az elmúlt évben az első és a harmadik helyet sikerült megszereznünk." - magyarázta Cook.