„A csendes kisvárosi élet, a főiskola igazgatása és a tudományos búvárkodás, a boldog idill ifjú feleségével a karján, a munka fivérével az oldalán rövid ideig – 1848 tavaszáig – volt csupán Hunfalvy osztályrésze. Akkor a forradalom politikai eseményei ismét Pestre sodorták. A szepesszombati választókerületben képviselőnek jelöltette magát, s az országgyűlési mandátumot küzdelem nélkül elnyerte. Öccsével együtt szívvel-lélekkel támogatta a magyar forradalom programját, s az országgyűlésen szavazatával mindig a nemzeti kormány mellé állt. Amikor a helyzet válságosra fordult, s a magyar kormánynak, országgyűlésnek menekülnie kellett Pestről, követte Kossuthékat Debrecenbe, ahol a képviselőház egyik jegyzőjévé választották meg. Naplóját az országgyűlés folyamán. mindig pontosan vezette és egyes részleteit később publikálta is (Budapesti Szemle 1888.). A belső politikai harcban ekkor az ún. békepárt oldalán állt, amely ellenezte a trónfosztást és kiegyezést akart a Habsburg-házzal. 1849 nyarán a képviselőházzal együtt menekült Szegedre, és a július 21-i ülésen Kubinyi Ferencet támogatva szólalt fel, s kért felvilágosítást a kormánytól a haza állapota felől. Később Aradon tanúja volt a bomlásnak, s elborzadva látta a végső összeomlás jeleneteit. Külföldi menekülésre nem is gondolt. Először Békéscsabára ment, ahol felesége. családjának rokonai éltek. A tétlen élet unalmát azonban nem sokáig viselte el, s még 1849 őszén visszatért Pestre. Ezzel nagy veszélynek tette ki magát, mert elfogató parancs volt kiadva ellene; a fivére, kisebb „vétkekért” akkor már az eperjesi börtönben sínylődött. Minden jel szerint Pestről még 1849 őszén továbbutazott a Szepességbe feleségével együtt. A tél folyamán ott lappangott, ahol legkevésbé kereshették. 1850. április 6-én Késmárkról írta Toldynak: „…még nem tartozom azok közé, kik szabadon járhatnak-kelhetnek. Nincs útlevelem…” Bujdosása alatt ismerkedett meg – Toldy Ferenc jóvoltából – egy finn nyelvtannal” (Paládi-Kovács Attila 1986. Életútja. In Domokos Péter–Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. A Múlt Magyar Tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest.)

Átfutottam a(z igaz, szerző nélkül) citált Hajdú Péter-tanulmányt, nem találtam benne semmit nemzeti(ségi) kérdésről, de lehet, hogy ez csak az átfutás és nem az alapos olvasás következménye. A többi forrás pillanatnyilag nem áll rendelkezésemre.