Hát tényleg sokat ködösít ez a mi egónk. Önmagával kapcsolatosan meg különösképp. Az enyém főleg, de amit itt olvasok, az is eléggé ködbe vész, nekem.
Ahogy látom pl., mindenszentek, barátocska, meg jómagam, többnyire egy egó létezésében gondolkodunk. Mondhatni, még nem törtünk ki a mi egyetlenünk bűvköréből.:) Igaz, mindenszentek töröget. Hogy nem is az egó féltékeny, meg hogy az nem is fejlődhet/nőhet/romolhat, stb. Meg barátocska is. Meg én is, talán. A fejünket legalábbis.
Gb viszont több egót /pozitív, negatív/, sőt egó-örvényeket feltételez.
"Igen ,van pozitiv es negativ ego.Ha lefele megy a gerincbe,akkor negativ lesz ,ha felfele ,akkor pozitiv."
"Az oreg egok,be vannak burkolva es melyen vannak,az uj egok azok meg felettuk uszkalnak mint az orveny a folyoban.Amikor meditalunk ,minnel melyebbre megyunk annal melyebben fekvo egokat hozunk a felszinre"
Nna, szóval nekem szimpatikus ez a két vagy többegós elképzelés is, csak összeegyeztetni nem igazán bírom. Mer ugye van egy énképzetünk, amivel, aminek mentén vagy irányításával itt-ott, úgy-ahogy, de csakcsak ellavírozunk. Ez az egy, mondjuk így: szellemi/lelki irányultságától/irányultságunktól függően lehet pozitív, ill. negatív. Elfogadom. De ez a pozitív, meg negatív egó aztán a részei annak az egy 'egónak', amiről úgy-ahogy tudomásunk van, vagy inkább csak valamiféle jellemzői, vonásai és vonzásai, értékválasztásai, dominanciái vagy irányultságai?!
Továbbmenve: ha ez az egó lefelé, a föld, az anyagi, vagyis a gerinctő felé megy, akkor negatív és lehúz, magával húz; ha felfelé, az ég, a szellemi, a koponya felé megy, akkor pozitív és felemel. De hogy is van ez, egy általános tendenciát kell elképzelni, az adott ember akkori, általános irányultságát, beállítottságát vagy beállását, - vagy ez is helyzetenként, pármásodpercenként, lélegzetenként változik, váltakozik?!
Aztán ott vannak ezek az egó-örvények, rétegek. Eszerint az én egynek tudottam: iszonyú sok. Rendben. Végülis nem új: tudhatóan tömérdek személyiségrészből, szerepből tudunk összeállni. De azé' csak részek ezek és csak összeállunk valahogy a jelenlegi, épp tevékeny vagy tevékenység-nélküli eggyé... Még az is OK, hogy a személyiségrészeinket, szerepeinket, önzéseinket, vágyainkat, akarásainkat, tiltásainkat, stb oldjuk, oldani ildomos. Meddig? Gondolom, amíg az egész, ezeket épp aktuálisan egyesítő is szépen feloldódik.

Lehet, hogy úgy kell ezt az egészet elképzelni, mint egy, a kötöttségeket, rögzültségeket felszabadító folyamatot, folyamatrendszert, a bemocskolódottat/bemocskoltat felnemesítő mozgalmat, - végülis ez a különböző vallások/gondolatrendszerek különböző megközelítéseiben ott van. És amikor lenyúlunk egy kövületünkért, akkor a negatív irányba, a negatívumainkhoz nyúlunk, és persze kezdhetünk vele, amit tetszik. Használhatjuk őket, mint eddig, negatívan, kőkoloncként, amivel jól lebunkózzuk magunkat, meg másokat, - meg csiszolhatjuk egészen áttetszővé, oldhatjuk leheletfinommá és cseppfolyósíthatjuk, elpárologtathatjuk akár pozitívan, fölfelé...
Ilyesmiről lenne szó? OK, de még mindig nem tudom, hányadán állok, hányadán áll akkor ez az én kis hülye értetlen, egy-sok egóm...:)