aaron_mark Creative Commons License 2006.07.03 0 0 127
Kedves Mikimaus!

Előrebocsájtom, már csak a vita kedvéért ragadok le az alap problémámnál, mert a konstruktív vitákat (nem a konfliktusokat!) felettébb kedvelem.

Kedves gesztus a részedről, ahogyan igyekezted rendbe tenni a fórumcsörtét, szeretnélek is megnyugtatni abban, hogy az önszabályozó mechanizmus is célt ért...;-)

No, de térjünk vissza a témánkhoz.

Minden polgárjogi szerződés a szerződő felek közös megegyezése alapján jön létre - ilyen szerződés az Axelero szolgáltatási szerződése is.
E szerződésben lehet a szolgáltatás felmondására vonatkozó kitételeket tenni, de csak olyat, amit a PTK. szerződésről szóló fejezete másképpen nem szabályoz.
Ez történt az én esetemben is, elfogadtam a két éves kötelmet a felmondás korlátozásáról. Ez a két év lejárt, ezt követően ez a korlátozás érvényét vesztette.
A PTK. szabályozza azt is, hogy az írásban kötött polgárjogi szerződéseket csak írásban lehet felmondani. A felmondás akkor lép érvénybe, ha a szerződő fél (jelen esetben az Axelero) kézhez kapja a felmondást (beleértve a PTK által megengedett felmondási időnél nem hosszabb terminust!) tehát NEM akkor, ha erre a beleegyezését adja, vagy erre utaló magatartást tanusít.

Ebből tényszerűen következik, hogy szolgáltatás felmondására irányuló levelemet ajánlva postára adtam, ezzel én mint szerződő fél eleget tettem a PTK. által előírt, a szerződés felbontására vonatkozó előírásának.
Az Axelero ennél többet nem is kívánhat tőlem sem jogi, sem erkölcsi értelemben!

Az, hogy a jogszerűen időzített és elküldött felmondásomat semmilyen intézkedés nem követte, egyértelmű szolgáltatói hiba, s mint ilyenért én semmilyen logikai és belső ügyviteli-szakmai alapon nem vagyok felelős. Ez az Axelero sara továbbra is.

Azzal, hogy nem vesznek tudomást a jogszerű felmondásról, és rendre küldözgetik a csekket, nem én kerülök lépéskényszerbe, hanem saját maguk keletkeztetnek maguknak felesleges problémát. A csekk kiküldése nem helyezi újra érvénybe a felmondott szerződést még akkor sem, ha a szolgáltatónak a saját belső anomáliái miatt a gyakorlatban nincs is tudomása a megszűnésről.

Az, hogy én voltam oly kedves újfent jelezni nekik, hogy két hónapja felmondtam a szerződést (levél másolata, feladóvevény másolata, kísérőlevél) ez tőlem cseppet sem elvárható cselekedet, inkább kedves gesztus.

Mindeme ismérvek birtokában a hab a tortán a behajtó cég bevonása volt...:-(

Összefoglalom tehát: jogszerű felmondás ignorálásának eredménye volt a probléma, amit persze tudtam volna orvosolni, ha több levelet írok, még többször felhívom az ügyfélszolgálatot (csak négy alkalommal tettem meg!) esetleg személyesen be is megyek, hogy felhívjam a figyelmüket a postázóban elfekvő felmondásomra.

Hát tudod, nyugdíjas édesapám szokta volt mondani az ilyen esetekre (aki véletlenül jogász...;-) ): "hát a f***om nem kéne? :-D

Gondolom érzed, ezek már nem az adrenalin diktálta gondolatok, hanem a higgadt tényszerű elemzéseké. Sem a jog, sem hétköznapi gyakorlat nem vár el (és nem is várhat!) többet a szerződés megszűntetésére vonatkozóan, mint amit megtettem.
Ha akár az Axelero, akár a T-csoport, vagy akár ezek bármelyikének önkéntes és karitatív képviselője, szakembere (Rainman, vagy Te) a jogszerűségnél többre szólít fel, azt arroganciának könyvelem el, vagy finomabb változatának, ami a "hülye ügyfél" terminológia.

Az OFF témában is jövök mindjárt...:-)))
Előzmény: Törölt nick (121)