Szia, Söni!

Radnótinak összesen tizennyolc olyan verse van, amelyben a szülei elvesztését, halálát dolgozza fel, (lásd. pl. Mondogatásra való, Huszonnyolc év, És kegyetlen, stb.), de van olyan is amelyik nyomtatásban ill. kötetben mindeddig nem jelent meg. (Az adat Ferencz Győzőtől származik.)
Nem tudom, h. Te melyiket hallhattad a rádióban, de teszek egy kísérletet, hátha az alábbi versét keresed.

-------------

EMLÉKEZŐ VERS

Ősz férfi fogta a kezemet ma s mondta, hogy
téged is ösmert és közben, ahogy nézett, - esteledett.
Tizenkét éve a temetőben fekszel apám
s hogy emlékeztünk, mondta, már ő is arrafelé tart
a fél tüdejével.

Ha élnél, néked is már a halál zászlaja, ősz haj
lengene a fejed ormán
és a világ is reszketne körülötted!
de szőkén kerültél a lepedőbe te akkor
s férfifiad rád úgy emlékezik immár,
mint társára a harcos, ki
egyedül tér vissza a hosszú csatából falujába
s kettőjük tetteit meséli pipaszónál.

Nagy csata volt bizony az!
hogy haldokoltál, a kisgyerek én,
nagy diófaággal hajtottam rólad a halált s a
legyeket! s meghaltál mégis és én
egyedül tértem vissza, hírül hozni elested.

S bár mostani férfifiadnak már
asszony a gondja, sok gondja mögött
s göndör könnyekkel nem koszorúzza helyed;
tudja, hogy egyszer elveszti ő is a harcot és elesik
majd! ezért hát férfiként idéz, ha ritkán
rólad esik szó és összeszorítja utána a száját.

1933. augusztus 4.