Egy-két órával korábban előzetes megbeszélés alapján megérkezett Gáli József, Obersovszky Gyula és még ketten, hogy elkészítsék az Élünk első számát. Az írókkal szintén a harmadik emeleten, Tóth Ilona szobájában tárgyalt a csoport néhány tagja, amikor Gyöngyösi kihívta a medikát és Gönczit. "Nagyon féltem, ideges voltam, féltettem a szerkesztőket, már a beszélgetés legelején leszóltam a portára, hogy őrködjenek."20
Tóth még egy ideig az írókkal maradt, addig a két férfi kérdőre vonta a foglyot. Kollár rakodómunkásnak vallotta magát (igazat mondott), és ijedten bizonygatta, hogy nem áruló. Ám miután átkutatták, nem hittek neki, és nagyon megverték, amiért félre akarta vezetni őket. Ugyanis előkerült egy fénykép, amely Kollárt ÁVH-s egyenruhában ábrázolta. Nála volt a katonakönyve is, amely igazolta, hogy tulajdonosa a belső karhatalomnál szolgált. "1956 augusztusában készült a fénykép, Kollár az én ruhámban van lefényképezve. [...] Figyelmeztettem sógoromat, hogy nem tanácsos ilyen fényképet magánál tartani, én az enyémet eldugtam" - vallotta a tárgyaláson Kollár húgának férje, Vári András, aki gépkocsivezetőként, törzsőrmesteri rendfokozatban szolgált az ÁVH-nál. Kollár István 1952-55 között csak sorkatonai szolgálatot teljesített ebben a szervezetben, és nem került elő egyetlen bizonyíték sem arról, hogy valóban kémkedett volna. A fénykép - akárcsak a görög sorstragédiákban - beteljesítette mindnyájuk végzetét.21 "...Az volt az elgondolásom, hogy az igazoltatás után, amikor meggyőződtem róla, hogy tévedésről van szó, és nem ÁVO-s, Kollárt szabadon fogjuk engedni. Amikor Gönczi arról győzött meg, hogy Kollár nem mondott igazat, és az iratai között ÁVO-s törzsőrmesteri egyenruhában készült fényképet találtunk, láttuk, hogy más lehetőség nincs számunkra saját és társaink védelme érdekében, mint eltenni a láb alól."22 Tehát Gönczi és Gyöngyösi egyaránt igazolva látták, hogy besúgó akadt a kezükre, aki elárulja a mozgalmat, és véleményüket osztotta Tóth Ilona is: "...láttam, hogy valami nagy baj lehet, azért fogták el az ÁVO-st, mert utánunk leselkedett, erre azért is gondolnom kellett, mert az előző napokban már féltünk attól, hogy az illegális röplapok terjesztése miatt a nyomunkban van a rendőrség [...] akkor az volt a meggyőződésem, hogy azt az embert azonnal meg kell ölni, mert attól tartottunk, hogy ha nem öljük meg, úgy az államvédelmi egységek le fognak csapni ránk."23 Tóth Ilona egyébként félreértette Gyöngyösit: azt hitte, hogy "Piros" ismerte Kollárt, mint azt az ÁVH-st, aki őt korábban megkínozta.
"...Megölését percek alatt határoztuk el, és hajtottuk végre, mert attól kellett félni, hogy a kórházban a személyzet észrevesz valamit."24 Gyöngyösi pisztolyt rántott, de Gönczi rászólt: a kórházban a lőfegyver használata azonnali lebukással járna. Molnár Józsefet másodmagával kiállították őrködni, Tóth Ilona pedig előkészült az altatáshoz. Kollár ekkor már félig-meddig eszméletlen állapotban ült egy széken. Hogy minél hamarabb végezzenek vele (ne kelljen a ruháktól megszabadítani), Tóth a nyaki vénába akarta szúrni a klór-etiles ampullát, azonban abban az idegállapotban még többszöri próbálkozással sem találta el. (Az 1957-es orvosi vélemények szerint ez még gyakorlott orvosnak sem könnyű feladat.) Az ampulla ekkor már elfogyott, ezért Tóth levegőt akart a szívtájékába benyomni, de a fecskendő összetört a kezében. Gyöngyösi ekkor felajánlotta a bicskáját, de a medika nem vette át. Eközben a nagy mennyiségű altatószertől már mindnyájan szédelegni kezdtek, szellőztettek, Kollárt lefektették a földre, és elhagyták az irodahelyiséget. Az 1957-es orvosi vélemények szerint a sértettnek ekkor még 20 napon belül gyógyuló sérülése volt. Tóth Ilonát a konyhába hívták, ahol megint összeveszett Turcsányinéval, Gyöngyösi pedig az írókhoz ment be, és Gáli József érdeklődésére közölte, hogy egy ÁVH-st, aki utánuk nyomozott, elaltattak, majd később elengedik. Ugyanezt mondta nem sokkal később Tóth Ilona is. Az író azt hangsúlyozta, hogy nem helyes személyeket elfogni.25
Kollár hörögni kezdett, erre Gönczi mintegy fél percig a nyakára állt. Egyes orvosi vélemények szerint ettől állt be a halál. De még ezután is megmozdult az áldozat, mire Gyöngyösi ismét a pisztolyához nyúlt. Ekkor Tóth szólt rá, majd megvizsgálta Kollárt, és azt állapította meg, hogy már nem lélegzik. Az irodában nem hagyhatták az áldozatot, átvitték az egyik WC-fülkébe. Amikor letették, Kollár fején egy rándulást láttak. Gyöngyösi ekkor Tóth Ilona kezébe adta a bicskáját, aki szíven szúrta Kollárt. Más orvosi vélemények szerint ez okozta a halálát, de a korábbi sérülését sem élte volna túl.

Eörsi.

Hogyan értékelhető a másodfokú eljárás és az ítélet?

- Súlyos aggályokat kelt a tárgyalási jegyzőkönyv hiánya, s a korábbi irateltűnési tapasztalatok alapján itt is feltételezhető a szándékosság;

- A bíróság, nyilván politikai megrendelésre, teljes koncepcióváltást hajtott végre. Ezzel bizonyítottá vált - sőt, maga a bíróság ki is mondja -, hogy koncepciós-konstrukciós üggyel állunk szemben, ahol a fő célpont Obersovszky Gyula és Gáli József, akiket erkölcsileg kívántak lejáratni azzal, hogy tisztán politikai ügyüket egy köztörvényes-konstrukciós ügyhöz kapcsolják;

- Az ügy egyik tragédiája is itt bontakozik ki; Obersovszky és Gáli a külföldi nyomás hatására megmenekül a konstrukciós-koncepciós ügyből, a teljességgel ártatlan Tóth Ilona viszont benne marad a gyilkossági konstrukcióban;

- A másodfokú ítélet jogi színvonalát tekintve pontosan olyan minősíthetetlenül alacsony fokon áll, mint az elsőfokú ítélet. A Legfelsőbb Bíróság meg sem kísérli pótolni az elsőfokú ítélet elfogadhatatlan hibáit (tényállás bizonyítatlansága, indoklás hiánya). A bíróság kizárólag a politikai koncepció kritikátlan kiszolgálására törekszik, mikor koncepcióváltást hajt végre, és embertelenül súlyosbítja az ítéleteket. Ugyanilyen politikai megrendelésre viszont azonnal enyhíti is a bíróság Obersovszky Gyula és Gáli József büntetését.

Jobbágyi.</P>