A kínai csapatok harci értékét mindkét szerző rendkívül rossznak értékelte, Grombcsevszkij őszinte mosolyát az váltotta ki, hogy ,,a kínai lovasságnál nem csak lovakat alkalmaznak, hanem öszvéreket, és nagyon gyakran, még szamarakat is.” A hadnagy arra is rácsodálkozott, hogy a kínai hadsereg egységeiben a puskákat sohasem tisztították, és még a csapatszemlék előtt is mindössze kívülről suvickolták fényesre a fegyvereket. Céllövészetet mindössze évente egyszer hajtottak végre, és a századok gyakorlatozásának leírása egyszerűen komikus és abszurd: ,,Minden mozgást vezényszóra végeztek és össze-vissza. Közben, rohamozva, az első sor katonái komikusan ugrottak egyet, a védekezők ezalatt leguggoltak. Mindez inkább emlékeztetett a bohócok táncára a cirkuszban, sem mint katonai gyakorlatozásra… A katonák otthagyták őrhelyeiket, vitatkoztak a tisztekkel, és ha megsértődtek – egyszerűen földhöz csapták a fegyvereket, és hazamentek. A tiszteknek gyakran könyörögniük kellett beosztottjaiknak, hogy azok jelentkezzenek szolgálatra. A pontosság ismeretlen fogalom a kínai hadseregbe…”

   Röviden szólva, mindkét szerző véleménye szerint, Kína hatalma Ujgúriában igen ingatag volt, és ,,a tartományokban érzehető az Oroszország iránti vonzalom, ami annak a rendnek köszönhető, ami a csapatok itt állomásoztatásának rövid ideje alatt volt.” Mindettől függetlenül, a cári kormány nem próbálta bekebelezni a területet, függetlenül attól, hogy Kína igen bonyolult és súlyos politikai helyzetben volt a XIX.-XX. Századok küszöbén. Az orosz jelenlét a kupecek, kereskedők, kereskedelmi ügynökségek munkájára korlátozódott, akik gyakran végeztek felderítő feladatokat az adott területen.