Abderiták országa
2006. 06. 12. 11.53
Stop.hu

A közvélekedéssel szemben, vagyunk egy páran hülyék. Mert ugye most már lassan úgy van itten beállítva az ország pénzügyi helyzete, hogy aki nem tudott annak siralmas állapotáról, az hülye. Hiszen tisztában van azzal minden normális ember, hogy emelkedő árakra, súlyosbodó adókra, elvonásokra és megszorításokra szavazott, a felelős választópolgár még a körömletépésben és az ivartalanításban is benne van, a családi aranyat pedig már a két választási forduló között bevitte a pénzügyminisztériumba.

Hát ezért mondom én, hogy tök hülye vagyok, nekem ez valahogy így nem jött le a választások előtt-alatt. És hogy tovább rontsam a helyzetem, minősített idióta vagyok ám, mert azt se fogtam fel elsőre, hogy nem csak Veres Jánosnak, hanem bárki más tisztességes embernek is éppen a választásokat követő ötven napra volna szüksége ahhoz, hogy a homlokára csapjon: bassza meg, nincs meg 1000 milliárd! Előtte ebből egy fillért nem lehetett látni, világos, én egy címeres ökör vagyok. Hiszen egy percig nem gondolnám, hogy ha tudott volna róla, akkor a Pénzügyminiszter úr ne úgy engedte volna választásokra a kormányzó pártokat, hogy szól nekik: drága kollegák, az a helyzet, hogy óvatosan azzal a jóléttel meg gyarapodással. Márpedig volt itt minden, ami nemhogy ezermilliárdos hiánynak, hanem már a tizedének is ellentmond.

Tehát a gazdaságról a napokban derült ki, hogy eddig mindent eltitkolt magáról, még azok előtt is, akikkel nap mint nap találkozik. De nekem már hónapokkal ezelőtt pontosan tudnom kellett volna, hogy silány a helyzet, a lemondás ideje jön, úgymond újabb bőrt lenyúzó adócsökkentéssel, fájdalmas nyugdíjemeléssel és húsbavágó reálbér növekedéssel. Én hülye. Napnál világosabb pedig.

Mindezek ellenére én úgy gondoltam eddig, hogy hülyének legfeljebb anyám nézhet, de neki ehhez úgymond tapasztalati úton szerzett, személyes élményanyag áll rendelkezésére. Nem úgy Gyurcsány Ferencnek, aki tulajdonképpen nem is ismer engem, akkor sem volt ott, amikor játszásiból lefejeltem a gerendáról lógó mángorlófát, mert tábla szalonnának néztem. A varratokat már rég kiszedték, de mindegy is, mert sok más egyebet sem tudhat rólam Gyurcsány Ferenc, ami miatt anyám teljes joggal vágja fejemhez olykor: fiam, neked elment az eszed.

Gyurcsány Ferenc mindössze annyit sejthet személyemmel kapcsolatban, hogy nálam az adócsökkentési program nem feltétlenül áfa- és járulékemelést jelent, feltéve, ha mindketten beszélni magyar. No de most azért vagyok én hülye a frissen választott hatalom szemében, mert ittam prominensei szavait jólétről, reálbér-növekedésről, nyugdíj- és adóparadicsomról? Na jó, Lendvai Ildikóét nem ittam, de abba is beledugtam a nyelvem hegyét. Mégis, honnan kellett volna tudnom, hogy országunk kormánya hibás szinonima szótárból dolgozik?

Lehetett volna ezt úgy is csinálni, hogy feltételezik a kormánypártok és testületei, például a kormány, hogy értelmes, a magyar nyelvet beszélő és értő, felnőtt emberek lakják ezt az országot. Akkor most nem morfondíroznék azon, hogy miképpen lehetne finoman, kultúráltan és persze a nyilvánosságot is tiszteletben tartva hangot adni annak, hogy anyátokat nézzétek hülyének. Nem találom a módját, hogy miként lehetne az államférfiak esetében adekvát udvarias formát a kormányéval színelő, cinikus és pökhendi stílussal vegyítenem. Mert itt nem csak arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc és emberei homlokegyenest mást hordtak össze a választások előtt, illetve mostanában.

Az a lekezelő gőg a fő probléma, melynek ennyire tenyérbe mászó csúcsteljesítményével csak a taxis blokádot megelőző benzináremelés kapcsán találkozott ez az ország a hatalom részéről. A sok-sok csillogó arcú, mosolygó káder a baj, akik még most is fölényesen rázzák a fejüket arra a kérdésre, hogy szívni fogunk-e. Túl sok a vállrándítás. Meg az elvárás, hogy nekünk ezt a világ legtermészetesebb dolgaként kellene tudomásul vennünk, hiszen a költségvetés és a gazdaság szánalmas állapotáról mindenkinek tudnia illett; az ország mindenkori gazdasági helyzetének pontos ismeretét nekünk az anyatejjel kellett volna magunkba szívni, és akkor most nem kérdeznénk hülyéket. Aki meg a választási ígéretek alapján azt a következtetést vonta le, hogy minden a legnagyobb rendben van, az adja le a választói jogát a szertárban.

Tele ez az ország gyengeelméjűekkel, akik nem értik ezt az egészet. És azt sem, hogy minek mondta Gyurcsány a választásokat követően, hogy azonnal belecsap a lecsóba, amikor 50 napig semmi nem történt. Semmi olyan legalábbis, amihez nekünk közünk volna, ugye. Majd’ két hónapba összevissza egy „mégis nagy a baj” kormányfői rácsodálkozás és egy primer megszorító csomag fért bele. Meg Szekeres Imre hobbiminiszteri kinevezése, melynek köszönhetően politológusok hada játszhatja majd évekig az eszét azon polemizálva, hogy vajon ez mi lehetett. Göncz Kinga talán beszél idegen nyelvet, ezért nem volt kétséges rábízni a külügyet, de ezt még nem tudni, lehet, hogy más oka van, ami viszont magasan a szakmaiak felett áll. És Kiss Péter is révbe ért, végre lesz miért öltönyben járnia. Ötven nap alatt ennyi minden sikerült, ez már a reformidők előszele. Mi hülyék meg böngészhetjük a választási programot, és kérdőn nézhetünk Kuncze Gáborra, hogy ilyenkor hol van a több SZDSZ. És szép lassan megtanuljuk azt is – ha eddig még nem tanultuk volna meg –, hogy nincs az a szörnyűséges gazdasági helyzet Magyarországon, hogy a hatalom ne engedhesse meg magának azt a luxust, hogy hülyének nézzen, akit csak akar.

Jankovics Zoltán