Háy János: A Gézagyerek (r: Vincze János) - POSZT

Utolsó előadás, melyen a szerző is jelen volt. Kíváncsi vagyok, érzékelte-e az egyre fokozódó mocorgásból, az eleinte elfojtott, majd mindinkább hallatszó ásításokból, hogy bizony ez hosszúra sikeredett, két és fél órát nem tud kitölteni a darab. Különösen, ha hozzáveszem, hogy nagyon kevés patron volt a drámában, és ennek üzenete a kevésbé elmés nézőnek is legkésőbb fél óra múlva átjött, nem kevés részben a repetitív jellegű előadásmód miatt.

A történet az, hogy nincs történet, nem történik semmi egy tipikus magyar faluban, ill. kisvárosban (Szob melyik a kettő közül?) teljes perspektívátlanság, amely a korlátozott nyelvi kódban megnyilvánuló, önreflexióra képtelen emberek kocsmai "beszélgetéseiben" és a kilátástalan mindennapokban mutatkozik meg.

Monoton ismétlődés az egész életük, melyet éppen a fogyatékos értelmű Gézagyerek kifogásol leginkább, és egyre reménytelenebbül küzd az értelmetlen lét ellen.

Vincze János, a népművelőből lett rendező a legjobb pécsi rendező - szerintem - , mindig érdemes figyelemmel kísérni a munkáit, melyek a kortárs magyar drámákat viszik színre nagy tehetséggel, alapos munkával, kiváló színészvezetéssel. 

Most is igyekezett a legjobbat nyújtani, de talán kissé tömöríthetett volna.

A színészek nagyon jók voltak, főleg a Gézagyereket játszó Széll Horváth Lajos találta el maradéktalanul a figurát.